Gyógyulás a depresszióból, pánikbetegségből

Egy fizikai kimerültség után vezetés közben hatalmas félelem tört rám, ami akkor sem múlt el, mikor kiszálltam a kocsiból. Először felhívtam egy hívő orvos ismerősömet, aki elmondta mi válthatta ki és mi tompíthatja a tüneteket, majd több testvéremet felhívtam, hogy imádkozzanak értem. Nem mertem továbbmenni, így a kocsiban maradtam és elaludtam.

Ijesztő volt, hogy Istenhez kiáltva sem változtak a dolgok, olyan gondolataim voltak, amilyenek előtte soha. Annyira erős volt maga a félelem, hogy azt gondoltam, ennél az is jobb, ha az ember itt helyben meghal vagy véget vet az életének. Nem tudtam megragadni a szellemi igazságokat, mert azt láttam, hogy a lélek és a test erősebb. Reménykedtem, hogy ez csak egyszeri eset, de nem így volt. Folyamatosan jelen maradt a szorongás az életemben és tehetetlen voltam vele szemben. Jártam gyülekezetbe, csoportos alkalmakra, de este csak zokogtam, hogy így nem fogom tudni felnevelni a gyerekeimet. Végül elmentem pszichiáterhez, aki gyógyszert írt fel. Hiszem, hogy a gyógyuláshoz nem mindenkinek van szüksége gyógyszerre, de nekem elengedhetetlen volt, és segített. Helyre ált a kémiai egyensúly a szervezetemben és egy alkalommal, mikor a gyógyszerem elfogyott és nem tudtam elmenni az új receptért, abbahagytam annak szedését.
Emellett kerestem egy keresztény pszichológust, aki rávilágított, hogy gyerekkoromból vannak olyan élményeim, - amikor beszorultam egy szűk helyre, később egy liftbe, majd egy barlangba -, amelyek nyomot hagytak bennem. Szembesültem azzal is, hogy az életemben felhalmozódott megoldatlan feszültségek vannak, amelyek lelkileg kimerítettek. A legfontosabb ilyen feszültségforrás a szüleimmel való kapcsolat volt. Sokáig megpróbáltam engedelmességben lenni feléjük, és emellett férjként is megfelelni. Nagyon sok gyakorlati segítséget kaptam, hogy hogyan szorítsam ki a negatív gondolatokat pozitív dolgokkal. Emellett Isten igéjével is folyamatosan lekötöttem a gondolataimat.
Gyógyulásom nem egy pillanat volt, hanem egy hosszú folyamat, néha visszaesésekkel is. Ezalatt minden addiginál jobban kerestem Istent, és közben segítettem a hasonló helyzetben levő embereknek is. Addigi passzív keresztény életem nagy fordulatot vett – csoportvezető lettem egy házi összejövetelen. Bár még nem voltam jól, Isten alkalmassá tett arra, hogy másokat segítsek, sőt vágyat is éreztem ehhez. Amikor magamat háttérbe szorítva segítettem, mindig jobban lettem, mert Isten munkája nem attól függ, hogy én hogy vagyok. Isten célokat, terveket adott, és ma már rendszeresen szolgálok.
Betegségem alatt családom is nehéz időszakon ment keresztül, fiam sokszor sírva ébredt éjszaka, nagyon feszült volt. Felségem végig mellettem állt, támogatott, minden módon kimutatta a szeretetét, a közös imádkozás ekkor épült be az életünkbe. 
Ma már azt is tudom, korábban nem voltam igazán boldog. Az, hogy egyszer hoztam egy döntést, hogy Jézussal szeretném élni az életem, még nem hozta magával automatikusan a gyümölcsöző, boldog életet, mert Isten munkája csak úgy működik, ha én is hajlandó vagyok lépéseket tenni.

Kovács Zoltán

Megosztás:

0 Komment