Happy End lett a vége a 7 év 10 hónap börtönnek

A családomban a keresztény kultúrával találkoztam, de sem a szüleimnek, sem nekem nem volt élő kapcsolatom Istennel. Fiatal srácként én is szerettem márkás ruhákba járni, jó autót, motort venni, utazgatni – ehhez pedig sok pénz kellett.

Egy ismerősöm ösztöndíj-kiegészítésként marihuánát termesztett - nekem sem kellett több, bekaptam az ördög csaliját. Gondoltam nem bűn egy növényt locsolgatni, ami Magyarországon kívül saját célra még legális is. De én nem egy növényt locsoltam, hanem több százat. Nem fogyasztottam a kábítószert, csak minél több pénzt akartam belőle. Később még mélyebbre süllyedtem – tablettákat szereztem be külföldről és kokaint a tengeren túlról - mind nagy mennyiségben.
Aztán meghalt egy hasonló életvitelű barátom, akinek temetésén további kábítószer-bizniszben érdekelt embereket ismertem meg – így még több vevőm lett. A barátnőm Anita - akivel még a gimiben ismerkedtem meg -, sikertelenült próbált jó útra téríteni, pedig mindez kettőnk kapcsolatát is megmérgezte. Nagyon szerettem Őt, feleségül akartam venni, családot alapítani, saját házban élni, de az ördög megint súgott - ezekhez is pénz kell! Közben el kellett költöznöm, mert körözött a rendőrség. Volt is egy-két meleg helyzet, de mindig megúsztam. Aztán valaki vádalkut kötött, hogy elfoghassanak. Letartóztatásomkor több kiló kábítószer volt nálam. Hason fekve, megbilincselve tudtam, hogy hosszú időt kell majd börtönben töltenem - akár 15 évet, vagy különleges esetben életfogytig tartó szabadságvesztést is kiszabhat a bíró – én minimum 10 évre számítottam.
Egy üres cellába kerültem. A bezárt ajtó mögötti csöndben döbbentem rá igazán a bűneimre, a pénz hiábavalóságára. A gonosszal kötött szövetségem apró betűs részét nem olvastam el – a Sátán terve sikerült. Ebben a nagy elkeseredettségben szólítottam meg az Urat a saját szavaimmal – teljesen összetörve. Kértem az Istent, hogy bocsássa meg a bűneimet, és segítsen kibírni az előttem álló súlyos éveket. Isten legelőször elvette tőlem a káromkodást, a vágyat a parázna újságok és filmek után, a gondolati tisztátalanságot, de ez mind még csak a felszín volt. Az igazi szabadítás a mélyben ment végbe - új szívet és új lelket kaptam.
A börtönbe járó missziósok által kezdtem hitben fejlődni. Nagy éhség volt bennem, hogy megismerjem Istent és az Ő akaratát. Olvastam a Bibliát, sokat kérdeztem. Pár év múlva a Váci Fegyházba szállítottak, amely Magyarország egyik legkeményebb börtöne, de nagyon jó a hitélet, a hívő rabok is egy helyen lehetnek. Ekkor nekem már csak az számított, hogy élő hit legyen – reggel a Napi Igét olvastuk, este a TV helyett mindenki hangosan imádkozott. Két társammal együtt éltünk azzal a lehetőséggel is, hogy a környékbeli gyülekezetekben beszéljünk az életünkről.
A börtönben a hívők beszélője is hosszabb volt, mert felét Istentisztelet töltötte ki. Barátnőm - aki az évek alatt kitartott mellettem -, itt hallott először ilyen módon Istenről. Azóta már ő is Istennel jár.
Idén szabadultam. Fontosnak tartottam, hogy egy élő hitű gyülekezetet találjak, ami meg is valósult.
Hálás vagyok Istennek még a börtönévekért is, hiszen így ismerhettem meg Őt. A pénz nem adott békességet, három barátom halt meg és ketten nyomorékok lettek azok közül, akik hasonlóan éltek. Én megmenekültem. Számomra megtapasztalható valóság volt a börtönévek alatt, hogy aki segítségül hívja az Úr nevét, az megtartatik.
A változáshoz kevés volt a család, a szép szó. Jézus Krisztusra volt szükségem, aki hatalmas erővel avatkozott be a halál felé rohanó életembe. Ha Isten nélkül jöttem volna ki a börtönből, most újra a pénzszerzésen törném a fejem, és biztosan haladnék a pokol felé. De már nem ez köti le a gondolataimat. Isten a mélységben érintette meg a szívemet és szabadított meg a bűn börtönéből. Elmondhatom magamról: „Bizony még ez a szorongatás és nyomorúság is a javamra vált! Mert szeretsz, hát kihúztad lelkem a sírveremből, s hátad mögé hajítottad összes bűnömet!” (Ézsaiás könyve 38,17) Sokszor sokkal komolyabbak a rejtve maradó lelki bűnök, mint a köztörvényes bűnök, így sokszor nem az a rab, akin a rabruha van, hanem az, aki a szívében meg van kötözve gonosz indulatokkal, fösvénységgel, káromkodással… De „ahol az Úrnak lelke ott a szabadság” (2Kor 3,17).  

Kovács Zoltán

Megosztás:

0 Komment