Perjesi István - Elengedő szeretet szülőknek

Megjelent az első könyvem, amelyet szülőknek írtam, hogy segítségükre legyek abban, hogyan engedjék el szeretetben, különböző életkorban és élethelyzetben önállósuló gyermekeiket...

2016. februári szolgálati beszámoló

Az eddigi beszámolókban már említett szolnoki gyülekezetmegújító látogatásaim ebben a hónapban is folytatódtak. Különös öröm számomra látni a vezetők készségét a szeretetkapcsolatok építésében, és az új célok egységes megfogalmazásában.

2016. januári szolgálati beszámoló

A január a 21 napos ima- és böjti összefogás jegyében telt el. Minden szerdán reggel 6 órakor a budapesti és Pest környéki pásztorokkal találkoztunk, hogy imádkozzunk a közösen megfogalmazott imatárgyakban, illetve megosszuk tapasztalatainkat, és felkészüljünk a Sportkastélyban tartandó jan. 24-i közös alkalomra.

Szedmák Béla bemutatkozása

Szedmák Béla vagyok. Három gyermekem van és egy feleségem. 1994-ben hívtam be az Urat az életembe. Elhatározásomnak komoly előzményei voltak...

Roma misszió - Bodó Csaba interjú

Bodó Csaba, a romamisszió egyik vezetője, aki sok szeretettel, tisztelettel és együttérzéssel beszél egy roma konferencia kapcsán a roma testvérekről, az őket érintő gondokról és örömökről