Szedmák Béla bemutatkozása

Szedmák Béla vagyok. Három gyermekem van és egy feleségem. 1994-ben hívtam be az Urat az életembe. Elhatározásomnak komoly előzményei voltak. Fiamnál, aki akkor 6 éves volt leukémiát állapítottak meg. Ez romba döntötte addig sem rózsás életemet. A reménytelenség, önsajnálat mellé még nagyfokú alkoholizmus is csatlakozott, ami az egészségemet sem kímélte. Egy alkoholba fojtott éjszaka arra eszméltem, hogy a fiam kórháza előtt állok a kocsimmal, és nem tudom hogyan kerültem oda. Másnap, amikor haza vittem a fiamat, lefektettem, és kinézve az ablakon azt mondtam: Ha van Isten, változtasson meg! Hogy van-e Isten? Számomra nem kérdés. A fiam meggyógyult, egészséges, én megváltoztam. Azóta eltelt 22 év.

Sok csoda és megtapasztalás van mögöttem. Isten elindított öt gyülekezetet rajtam keresztül, amelyek a mai napig működnek, és újabbak is vannak kilátásban. A közösségek Krisztus Teljessége néven indultak, majd az Élet Kenyere lett a nevünk. Ezen időszak alatt kerestük a helyünket Krisztus testén belül, és úgy tűnt, azok a kapcsolatok, amik létrejöttek személyekkel, közösségekkel tiszavirág életűek. Sok kijelentés, prófécia segített abban, hogy ne adjuk fel. A próbákban és harcokban, amik körülvettek, az Isten felé érzett hála tartott meg, amiért meggyógyította a fiamat, és rendbe hozta az életemet. Örökre adósa lettem, de ezt nem bánom. Örülök, hogy ilyen nagylelkű hitelezőm van, mint az Úr.

2006-ban egy tajvani közösséggel kerültünk kapcsolatba. Ez a kapcsolat ellaposodott, majd 2011-n újra megerősödött. Eközben találkoztam Perjesi István pásztorral, akivel azóta jó szívbéli kapcsolatot ápolunk (szerintem). Külön köszönöm neki az atyai szeretetét, amivel sokat bátorít és igazgat az Úrban.  Így nem volt meglepő, hogy az Agapé közösségek csapatához csatlakoztunk. Az együtt munkálkodásunk alatt sok jó gyümölcs érlelődött a közösségünkben, és a tajvani testvérek is buzgón segítenek a krisztusi elhívás betöltésében. 

Közösségeink, Tiszavasváriban, Egerben, Taktaszadán, Hernádvécsén, Szalaszenden működnek. 

Elhívásunk főként roma származású, és szegény sorsú emberek felé van. Természetesen tudjuk, hogy Isten nem személyválogató, és mindenki előtt nyitva a gyülekezet ajtaja.

Célunk, hogy feltudjunk nőni egy kiküldő gyülekezetté, ahonnét olyan emberek viszik az evangélium örömüzenetét, akik felismerték, hogy a szeretet, alázat, hit, és engedelmesség által bennünk is testet tud ölteni  az Ige. És a testben megjelent Ige élővé és hatóvá teszi az evangéliumot. Akarunk azok közé tartozni, akiken keresztül begyújtja az Úr az ébredés tüzét.

 

Szedmák Béla

Megosztás:

0 Komment

Hozzászólok