Perjesi István Isten felemelő szeretete I Szolgálótábor-Farkaslyuk 2014 I Szolgálótábor Nagyszalonta 2015 I Szolgálótábor Tabdi 2014

 

A szolgálótáborok gondolata néhány éve született bennem, amikor hallottam arról, hogy egy fiatalokból álló magyar csoport indult segíteni Kambodzsába. Úgy gondoltam, ha a fiatalok készek áldozatot hozni azért, hogy Kambodzsába utazzanak szolgálni szükségben lévők felé, akkor esetleg készek lennének Magyarországon is megtenni ugyanezt.

Szolgálótáborunk jelszava agapé - Isten feltétel nélküli szeretete -, mint gyülekezetünk neve, mert ez jól kifejezi azt a szándékunkat, hogy feltétel nélkül akarunk szolgálni az emberek felé.

Mikor?

Már 9 éve rendszeresen tartjuk ezeket a szolgálótáborokat egyre növekvő létszámmal. 

Hol?

Tordas (2008-2009), Vajszló (2010), Kemence (2011), Tabdi (2012), Jászberény (2013), Farkaslyuk (2014), Nagyszalonta (2015), Gádoros (2016)

Mit?

Szolgáltunkat minden esetben előzetesen egyeztetjük az önkormányzatok vezetőivel, akik segítenek feltérképezni a segítségre szorulókat. Később, a beinduló szolgálatokat látva a helyiek is segítenek abban, hogy újabb és újabb segítségkérővel hozzanak össze bennünket.

Munkaterületeink nagyon sokrétűek pl. rendrakás, lakáson belüli és kívüli festés, kertrendezés, fűnyírás, favágás, tüzelőbehordás, játszótér kialakítás, pihenőpark építés, szőlőmetszés, gyümölcsszüretelés stb. Ezeket a munkákat délelőtt végzik a munka jellegének megfelelően összeállított kis csoportok.

Esténként kötetlen szabadtéri zenés istentiszteleteket tartunk, amelyen a bizalom épülésével párhuzamosan egyre többen részt vesznek. Az utolsó este pedig az egész csapat együtt elindul, hogy végigjárjuk azokat a helyeket, ahol a hét folyamán dolgoztunk. Közösen éneklünk egy dalt Isten szeretetéről, és egy rövid imádsággal megáldjuk azokat, akikkel a hét folyamán szeretetben összeforrt már a szívünk.

Kik?

Ide nagyobb számban fiatalok jönnek, az idei táborban már több, mint 50-en vettek részt. Ők alapvetően szolgálni jönnek, még akkor is, ha közösségépítésre és szellemi épülésre is van bőven lehetőség. Nem elvárásokkal érkeznek, ezért másképp viselik el a körülmények nehézségeit, a munka fáradalmait. Nincs szükség fegyelmezésre, mert a reggeli felkeléstől kezdve, a megbeszélt időpontok pontos betartásán keresztül, az esti lefekvésig minden fegyelmezetten megy végbe.

A szolgálat már eleve magában hordozza az adás készségét, megvalósítva ezzel Jézus szavait, hogy „jobb adni, mint kapni.” Ezek a táborok erőteljesen fejlesztik a szolgálatkészséget, az áldozatkészséget és a feltétel nélküli szeretet megélését. Jó látni, amikor a fiatalok maguk is érzékelik, hogy a szeretetük és segítségük milyen örömöt jelent a szükségben levő emberek számára. Az a szeretet, amit az elvégzett munkánkon keresztül önzetlenül adtunk, és a falubeliektől vissza is kaptunk, közös nevezőre hozott minket.

A szolgálat egy különleges isteni jelenlétet és erőt tud felszabadítani, ami által a tábornak erőteljes szellemi áldása is van mind a fiatalokra, mind azokra nézve, akik felé szolgálnak. Ez az erőteljesség segíti őket az evangélium hirdetésében és a bizonyságtételek megosztásában is.

A szolgálótábor tehát jó példa arra, hogy kétkezi segítségen keresztül is átadható a szükségben lévőknek Jézus Krisztus szeretete és azon keresztül az örömhír. Ez egy olyan kapcsolat, amelyben az ajtók után a szívek is kinyílnak.

 

 

Perjesi István

Isten felemelő szeretete

„Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.” (2Korinthus 8,9)

 

Isten szeretetét Jézus mutatta be. Az Ige azt mondja: Jézus gazdag volt, de a Menny gazdagságából lejött a földi lét szegénységébe. Azzal a céllal jött, hogy az Ő szeretete téged és engem felemeljen. Jézus „sokak felemeltetésére rendeltetett…” (Luk 2,34)   

Ifjúkoromban sokszor megfigyeltem az emeletes házunk elé kirakott kukákban turkáló embereket. Azok az emberek boldogok voltak, amikor valami számukra értékeset találtak és azt megtisztogatva, mint egy kincset tették bele a zsákjukba. Jézusra sokszor úgy gondolok, mint a világ legnagyobb kukázójára. Engem legalábbis ott talált meg, onnan emelt ki - a szemétből, a bűnből. Nem röstellte, hogy azt az embert, aki én voltam, meg kellett fogni és kiemelni a mélységekből. Jézus azért jött, hogy az embereket kiemelje a bűnből és az isteni részt tegye bele az életükbe.

Júliusban 30 fiatallal szolgálótáborban vettünk részt. Ez a szolgálat egy gyülekezet plántáló misszió, ami több éves tapasztalat alapján már kezd szépen kibontakozni. A lényege az, hogy fiatalokkal elmegyünk egy faluba egy hétre, ahol az Önkormányzattal és a polgármesterrel együttműködve, olyan munkákat végzünk el, amellyel segítjük az ott élő embereket. Főleg egyedülállók, idős emberek, magatehetetlenek felé szolgálunk. Júliusban Tabdi községben jártunk, Kiskőröstől néhány kilométerre, ahol 42 fokos hőségben tevékenykedhettünk. Lehetett fát vágni, kerítést bontani és építeni, kerteket rendezni stb. Azon a héten egy csepp eső sem esett és talán az év legmelegebb hetét fogtuk ki.

Miközben dolgoztunk és szükségeket töltöttünk be, megpróbáltuk az Isten szeretetét megosztani az emberekkel. Az Agapé Gyülekezetnek van egy trikója, „Feltétel nélkül” felirattal, ebben a trikóban dolgoztunk. Nagyon sokan reagáltak erre a feliratra, olyan módon, hogy azt mondták: Maguk nem olyanok, mint a Jehova tanúi, akik becsöngetnek és elmondják, hogy a pokolba megyünk, ha nem leszünk olyanok, mint ők. Maguk jöttek, becsöngettek és azt kérdezték, hogy mit tudnánk segíteni. Segítettek is, feltétel nélkül, és ezután már beszélhetnek is, meghallgatjuk, amit mondanak. Persze mi mondtuk is, hát hogyne mondtuk volna. Nagyon értékeltem fiataljainkat, akik nem panaszkodtak, pedig izzadtak, nagyon kemény munkát végeztek, és közben bátorították az embereket az evangéliummal.

Egy-két konkrét példát is szeretnék elmondani.

Találkoztunk egy tolókocsis fiatalemberrel, Kiss Sándorral, aki hét évvel ezelőtt motorbalesetet szenvedett, aminek következtében a fiatalember gerince eltörött és mellközéptől lefelé lebénult. Ez a férfi korábban megfordult már egy-két gyülekezetben, de igazán nem kötelezte el magát az Úrnak. A baleset után teljesen fellázadt Isten ellen. Nehéz ilyenkor bármit is mondani, ha nem éltünk át hasonló tragédiát. Teljesen összetört az élete, a felesége most válik tőle. Amikor elmentünk, hogy segítsünk neki a házát rendbe tenni, Isten üzenetét adtuk át neki: „Te nem csak olyan ember vagy, aki már csak kaphatsz ebben az életben. Igaz, hogy tolókocsiba kényszerültél, de vannak értékeid, ajándékaid, amit te is továbbadhatsz.” Ez a lehajló szeretet megérintette, teljesen összetörte a szívét - megbékélt Istennel, elkezdett imádkozni, bocsánatot kért Istentől. Újra Istenhez jött, hogy elfogadja az Ő szeretetét. Isten szeretetében életigenlésre talált, ma már újra akar élni, lát maga előtt célokat, kezdi látni a saját értékeit, és szolgálni akar Istennek.

Amikor odamentünk ebbe a községbe, és összegyűjtöttük a neveket és a címeket, akikhez mehetnénk segíteni, volt a sok, főleg idős ember között egy, akire azt mondták, hogy ez egy igen kemény alkoholista. Hát nem sok reményt fűztek ahhoz, hogy értékelné azt, amit csinálni akarunk, de azt mondták, jó lenne, ha elmennénk hozzá, mert olyan a kertje, a körülményei, hogy a szomszédok már a fertőzésektől félnek. Korsós Jánosnak hívták ezt az embert. Miközben elindultunk hozzá, azon gondolkoztam, hogy itt a fiataloknak biztosan dzsungelharcot kell folytatniuk.

Ahogy elkezdtünk a portáján dolgozni, érdekes reagálások kezdtek megfogalmazódni a község lakóiban. Egyszerűen nem értették, hogy leutaznak Budapestről fiatalok és Korsós Jánosnak segítenek, akinek nem érdemes segíteni, hiszen ő egy nagy mélységekben élő alkoholista. Egyszerűen nem érdemli meg. Eddig az emberek, ha valami negatív dolgot akartak mondani, akkor mindig Korsós Jánost említették, mert hát ő ennek a falunak a „legnehezebb” embere, akit nemegyszer szívesen el is küldtek volna már innen. Ezt a szituációt azonban Isten elkezdte felhasználni. Ez az ember szinte mindenét elitta, de mégis értelmes és értékes ember, csak egy olyan lapát hiányzik alóla, ami alányúl és felemeli. Azt éreztem, hogy Isten így, a mi szolgálatunkon keresztül nyúlt le ezért az emberért, hogy felemelje az életét. A polgármestertől kezdve sok ember megfordult az utcában és figyelte, hogy mi történik Korsós János házánál. Senki sem értette. Aztán egyre többen jöttek oda kíváncsian, sokan szerszámot is hoztak, és egyszer csak közüggyé vált Korsós János helyzete. Az egész falu úgy emlegetett minket, hogy maguk azok, akik a Korsós Jánosnál dolgoznak. Ezzel lehetett beazonosítani, hogy ez az a bizonyos nem normális esemény, Istennek ez a szeretete ugyanis, ami feltétel nélkül felemel, ésszel fel nem fogható.

Az egész hét folyamán kb. 20 háznál dolgoztunk. Az utolsó nap este végiglátogattuk azokat a helyeket, ahol jártunk, énekeltünk egy dalt az Úr Jézusról, és utána megáldottuk az ott élő embereket.

Aztán meghívtunk mindenkit vasárnap délelőttre, a focipályára, ahol a sátortáborunk volt. Sokan eljöttek erre az alkalomra, ott volt a tolókocsis Kiss Sándor is, és ott volt Korsós János is. Korsós Jánosról tudni kell, hogy előtte már fél éve nem mosakodott. Most, amikor megjelent, a szomszédok egyszerűen nem ismerték meg. Korsós János megfürdött, hajat vágatott, megborotválkozott, szépen felöltözött, olyan ruhát vett fel, amilyenre a falubeliek közül senki sem emlékezett, hogy látta volna rajta valaha - rendes nadrágot, fehér inget viselt.

Istennek ez a felemelő szeretete elért egy alkoholistát, elért egy olyan embert, aki évek óta csak úgy tengeti az életét. Isten még a szívét is megmutatta abban a nagy szatyor szilvában, amit nekünk hozott ajándékként. Az ő életében, aki nem érdemelte meg azt, hogy ott szenvedjenek és izzadjanak érte, akitől mindenki csak elhúzódott, megjelent Isten felemelő szeretete - és valami elkezdődött. Senki sem mondta neki, hogy mosakodj meg, vágasd le a hajad, Isten szeretete kezdte el megérinteni és megszólítani ezt az embert.

Sok Korsós János él még az országunkban. Nem így hívják őket, más fedőnevük van, de valahol ők is mélyen vannak, lenyomott állapotokban, és Isten szeretete őket is keresi, hogy felemelje. Vannak akár keresztények is, akiknek az életében ez nem annyira látszik, mert jól leplezik, de a színfalak mögött mégis bevallják, hogy kifosztottak, bűnben vannak, elutasítottak, fájdalmas az életük. De Jézus Krisztusban Isten felemelő szeretete eljön hozzájuk. Nincs az a mélység, ahol Isten már ne tudna alád nyúlni, hogy felemeljen az Ő szeretetével. Az, aki meg tudta tenni Korsós Jánossal, vagy Kiss Sándorral, az meg tudja tenni veled is, a te életedben is. Ő keresi a bűnöst, hogy bűneinek megbánására vezetve fel tudja emelni. Jézus ezért jött és adta magát a keresztfára, hogy Téged és engem felemeljen és talpra állítson. Az átélt nehézségek pedig érzékenyebbé tesznek, hogy átéld mások fájdalmát, és megtanítanak még inkább szeretni.

Jézus szeretete fel akar emelni bennünket, hogy felállítson, és újra használni tudja az életünket. A Biblia beszél arról, hogy mi Isten munkatársai vagyunk. Nem tudom, hogy érzed-e kezedben a lapátot, és felemelő pózban tartod-e. Mert Isten munkatársaként neked is fel kell emelned a másikat, keresned kell azokat, akiket már senki nem keres. Keresni a Korsós Jánosokat, hogy felemelkedjen az életük, mert te és én arra vagyunk elhívva, hogy rajtunk keresztül ez a felemelő szeretet működjön.

Erre a szeretetre ebben a világban, ahol annyi a nyomorúság, lenyomás, kifosztottság, nagyon nagy szükség van. Nagyon fontos, hogy ez a nép, a magyar nép végre talpra álljon. Ebben akar Isten téged is használni, hogy tudj áldást adni a környezetednek. Nem nehéz dolog áldani, áldó szavakat kimondani. Amikor ezt tesszük, a szavainkkal emeljük a másikat. Ne arra nézz, hogy úgy néz ki, mint Korsós János, és nem érdemli meg. Isten szereti a Korsós Jánosokat, te is szeresd őket! Aztán kezd el bátorítani! Ne azt lásd meg csupán, ami nem dicsérhető, találj valami pozitívat, mondd ki, mert ezzel emeled az életét! Mindezt akkor is tedd, ha nem érdemli meg, mert Isten szereti őket, Jézus értük is jött, értük is keresztre adta magát, hogy ezzel az alázatával emelje ezeket az embereket.

Kovács István bokszolóval hallottam egy riportot, aki elmondta, hogy már megnyerte a világbajnokságot is, és valahogy megunta a dolgot, szögre akasztotta a kesztyűjét és három évig nem bunyózott. Ekkor egy bizonyos Öcsi bácsi meghívta őt egy vacsorára, ahol egyszerűen csak beszélgetett vele. Ennek a meghívásnak az eredményeképpen másnap újra elkezdett edzeni és olimpiai bajnok lett. Csak egy vacsora, egy kedves meghívása valakinek, aki már feladta az egészet, de aztán újra bajnok lett.

Tudod hány bajnok van a gyülekezetünkben? Lehet, hogy már szögön van az élete, már nem vár senkitől semmit, de akár egy kicsi dolog is, egy ima, egy megbocsátás, egy kedves gesztus, vagy egy meghívás újra elindíthatja a bajnokká válás útján. Az Úr bajnokokat akar, és látja is őket a gyülekezetekben, az utcákon, a falvakban, az iskolákban, a munkahelyeken. Megtalálja még azokat is, akik már lemondtak a bajnoki címről, és a talpra állító szeretete újra mozgásba lendíti őket. Keresd és lásd meg őket te is, nézz jobbra, nézz balra, ott vannak melletted! Segítsd őket, hogy újra ringbe szálljanak, újra elkezdjenek bokszolni és Jézussal győztesek legyenek! Mert a Korsós Jánosokból bajnokok lehetnek, Isten szeretete fel tudja emelni őket.

Áradjon Ránk és belénk is Isten felemelő szeretete! Jézus belőlünk is bajnokokat akar faragni. Ő azért jött, hogy alád nyúljon, és felemeljen. Engedd neki! Köszöntsd szeretettel a bajnokot reggelente, aki rád néz, amikor belenézel a tükörbe!

 

Összegezte Dévényi Erika a Debreceni Dicsőítő Iskolában

2012 júl. 10-én elhangzott tanítás alapján.

 

 

Szolgálótábor – Farkaslyuk 2014

Perjesi Istvánt kérdeztük

Idén már a hetedik szolgálótáborban vehettünk részt: kétszer voltunk Tordason, utána Pécs mellett Vajszlón, Tabdiban, Kemencén, Jászberényben, most pedig az Ózd melletti Farkaslyukon.A helyszín kiválasztása többféleképp történt. Első alkalommal Fejér megyét céloztuk meg, és az önkormányzatoknak küldtünk pályázati lehetőséget, amit első alkalommal a tordasi önkormányzat nyert el. Ennek az volt a szépséghibája, hogy más önkormányzat nem pályázott…

A látás az volt, hogy olyan helyre menjünk, ahol még nincsenek gyülekezetek, ill. ha van, annak a gyülekezetnek a munkáját próbáljuk segíteni ez által. Tordason a helyi baptista gyülekezetet segítettük a táborral, Kemencén és Jászberényben a helyi Agapé gyülekezetet. Vajszlón, Tabdiban és Farkaslyukon új gyülekezet létrehozása volt a cél.

A szolgálótábor egy különleges missziós koncepcióval működik. A helyi önkormányzat segítségével előzetesen címeket és szükségben levő személyek neveit gyűjtjük össze, ill. helyi viszonylatban a község vagy város területén végzünk olyan munkákat, amiket az önkormányzat jónak és fontosnak lát, de amire nincs kapacitásuk, hogy elvégezzék. Emellett mi magunk is a helyben kialakuló kapcsolatainkat felhasználjuk arra, hogy felkutassunk szükségben levő embereket, akik elfogadják a szolgálatot. A munkavégzés során jó kapcsolat alakult ki a helyi lakosok és a tábori csapat tagjai közt, ami lehetőséget ad a bizonyságtételre. Ez úgy tűnik, hogy ilyen közegbe ágyazva sokszor fontosabb és nagyobb érdeklődésre tart számot, mint maga az elvégzett munka.

Farkaslyukon az önkormányzat kiragasztott plakátokon hívta fel a lakosok figyelmét erre a lehetőségre. Azt azonban itt is tapasztaltuk, hogy az emberek ilyenfajta felajánlást elég bizalmatlanul fogadnak, mert a mai világban teljesen hihetetlennek tűnik, hogy ennyi ember saját pénzén áldozatokat vállalva kész arra, hogy másokon térítésmentesen segítsen.Volt, ahol összehasonlítottak bennünket a Jehova tanúinak bizonyságtételeivel, és az eredmény az volt, hogy ők mennek és tanításokat akarják továbbadni, és szeretnék, hogy elfogadnák azok, akik hallják. Rólunk az volt a vélemény, hogy „Becsöngettek, és azt kérdezték, hogy mit tudunk segíteni. Beálltak és segítettek, és ily módon mutatták meg azt a szívet, amit hordoznak. Innentől kezdve mondhatnak, amit akarnak, mert nyitottak vagyunk, hogy meghallgassuk Önöket és a bizonyságokat.”

 Ennek a missziónak az arculatát a szolgálat határozza meg, amit az Úr Jézus nagyon fontosnak tartott. Igyekszünk ezt így is látni, amikor emberekre tekintünk, vagy amikor náluk-értük dolgozunk, azt Jézussal együtt tesszük. A szolgálat maga is, mivel engedelmességünk által Jézussal hoz kapcsolatba, ezért felszabadítja közöttünk a Szentlélek munkáját. Farkaslyukon többször fordult elő, hogy este, amikor visszatértünk a táborba, a Szentlélek úgy kiáradt a fiatalokra, hogy azok teljesen betöltekeztek Szentlélekkel, és a következő órában már nyelveken is szóltak. Ezekben a táborokban a fiatalok fiatalok maradnak, és fiatalos vidámsággal vesznek részt, mégis semmi gond nincs évek óta a fegyelmezés terén, mert mindenki egészen másképpen áll a dolgokhoz. Nem kapni jönnek, hanem adni – és ez a szellemi felállás egészen más jelleggel szabadítja fel Isten jelenlétét.

Farkaslyukon sajátságosan alakult a napi programunk. Ezt is megtanultuk, hogy ami az egyik helyen működik, az máshol nem, és mindenütt meg kell találnunk Isten egyedi vezetését.  Reggel 7-kor ültünk asztalhoz, a reggeli után szolgálatokkal kapcsolatos eligazítás történt, majd kiscsoportokban imádkoztunk egymásért, a falu lakosságáért, 8-tól pedig indult a munka azokon a helyeken, ahova a fiatalok jelentkeztek.

Ahol lehetett, igyekeztünk 1-ig végezni, ahol nem sikerült, oda másnap visszatértünk és folytattuk. Az 1 órai ebéd után pihenő volt, amit voltak, akik misszióval töltöttek, mert összeszedték a falu gyerekhadát és velük játszottak vagy fociztak. 4-kor ismét összeállt a csapat, akkor felvettük a fehér egyenpólónkat, amire piros betűkkel volt felírva: „feltétel nélkül – Agapé”.

Így kirajzottunk a falu közepébe, és általában kettesével elindultunk az utcákat járva, hogy emberekkel találkozzunk, beszélgessünk és bizonyságot tegyünk az Úr Jézusról. Nagyon jó beszélgetéseink voltak az emberekkel, mindenki nyitott volt a szolgálatunkra is, és arra is, amit bizonyságképp megfogalmaztunk. 6-kor vacsoráztunk, majd 7-re ugyancsak a pólóinkban lementünk a falu közepére a Művelődési ház elé, és ott spontán alkalmakat tartottunk.

Ezt estéről estére tettük, és egy idő után egyre többen jöttek, hogy megnézzenek és meghallgassanak minket. A bizonyságtételek és Igeszolgálat után személyesen beszélgettünk az emberekkel és fél9-9 felé tértünk vissza a táborba, ahol a fiatalok nagyon fegyelmezetten mindjárt a közösségi terembe vonultak, hogy kiértékeljük a napot. Mindenki beszámolt arról, hogy milyen munkát végzett, kikkel beszélgetett, akadt-e új munkalehetőség, amit a következő napokban beiktathatunk, ill. ki-ki elmondta, hogy nap közben vagy az esti alkalmon mit élt át, kiknek sikerült bizonyságot tennie. Fantasztikus élmény volt hallgatni a beszámolókat és látni a lelkesedést az elvégzett munkával kapcsolatosan, és az örömöt, ami kiáradt a fiatalokból, ahogy elmondták bizonyságtételeiket. A tábornak nem titkolt célja az, hogy a fiatalokat kimozdítsa a sokszor bezárkózó gyülekezeti életből, és kivigye az emberek közé, hogy a szolgálatot természetessé tegye, és ily módon tudják megélni annak az igazságát, hogy ,,jobb adni, mint kapni.”

Az esti szolgálatokba igyekeztem bevonni Tugyi János testvért, az egyik ózdi gyülekezet pásztorát, aki minden este szolgált Igével vagy bizonyságtétellel. Ő aug. 22.-től átvette a szolgálatot, és minden pénteken a Művelődési házban alkalmakat tart a már régebben és frissen megérintett embereknek. A kb. 2300 főt számláló községben csaknem ezer roma származású ember lakik. Az a gyülekezet, ami valószínűleg elindul az érdeklődőkből, várhatóan szintén roma gyülekezet lesz, bár az esti alkalmakon időről időre néhány nem roma érdeklődő is megjelent (többek közt a polgármester anyósa és az egyre nagyobb létszámban megjelenő szomszédai).

A munkák közt volt festés, sövényvágás, takarítás, ablakpucolás, kapálás, kerttisztítás, favágás, fahordás, de a sztármunka, amit szinte mindenhol kértek, az a fűnyírás volt. Emellett szolgáltunk minden nap egy kis csapattal az idősek otthonában is, ahol naponta dicsőítéssel és bizonyságtételekkel készültünk, utána pedig beszélgettünk és imádkoztunk az idősekért. Ezzel kapcsolatos az egyik legerőteljesebb bizonyságtételünk. Amikor kedden Malakuczi Judittal együtt elmentem, hogy beszéljek az otthon vezetőjével arról, hogy tudunk-e valahogyan szolgálni az idősek felé, akkor a vezetőnő nagyon nyitott és készséges volt, majd a beszélgetés végén, amikor imádkoztam érte, hirtelen elsírta magát. Elmondta, hogy ő ma reggel úgy kelt fel, hogy elege volt, nem bírja tovább csinálni ezt a munkát és abbahagyja. Úgy imádkozott, hogy „Uram, ha mégis akarod, hogy maradjak, akkor küldj ma valakit vagy adj bármilyen jelet!” És erre bekopogtunk mi…

Pénteken a szokásos szerenádokat adtuk minden helyen, ahol dolgoztunk. Az otthonokból nagy örömmel jöttek elő azok, akiknél dolgoztunk. Közel negyvenen énekeltünk az utcán, és szívesen vették, hogy megáldottuk őket. Közel húsz helyre mentünk így el egymás után, ami megint eléggé megbolydította a falu népét, és nagy érdeklődésre adott okot az egyes utcákban.

Volt olyan, aki a héten nem engedett be, és nem engedte, hogy a portáján bármit is csináljunk, de a megjelenésünk és felajánlásunk arra ösztönözte őt, hogy saját maga nekifogjon, és rendbe tegye a kertjét. Amikor nála is megjelentünk, hogy énekeljünk, érdekes módon a szíve kinyílt, és kapuját is megnyitotta nekünk. Sőt külön nekünk süteményt is sütött, mert a vele való beszélgetés, ha kezdetben a portája ajtaját nem is, de a szíve ajtaját megnyitotta. 

Szombaton kibéreltük a Művelődési házat, délelőtt fakultatív programot hirdettünk. Volt, aki családot látogatott, volt, aki munkát vállalt. Délután fél4-kor megtelt a Művelődési ház ismerősökkel. Nagyon jó lelkületű alkalmat éltünk meg, amiben romák és nem romák egyaránt nyitott szívvel vettek részt. Szombaton este az egész hetet kiértékeltük. Mindenki elmondta azt, hogy hogyan élte meg ezt a hetet. Akik először vettek részt rajta, felsőfokban beszéltek új élményeikről és megtapasztalásaikról, amit a szolgálótáborban szereztek. Akik már másodszor vagy harmadszor szolgáltak, azok szintén továbbra is örömmel és lelkesen beszéltek erről a látásról, és arról, hogy ezt hogyan áldja meg az Úr, és ebben ők maguk is, hogyan nyertek áldást.

A táborban hét gyülekezetből voltunk együtt. Ezek egy kivételével mind Agapé gyülekezetek voltak. A nem Agapéból érkező testvérünk csodákat élt át a hét alatt, mert elmondása szerint az ő közösségük eléggé bezárt, és semmilyen szolgálati vagy missziós tevékenységet nem végeznek. Azt ígérte, hogy ha hazatér, akkor ezt a közösségében levő hiányérzetét szeretetben szóvá fogja tenni.

Vasárnap délelőtt, miután elhagytuk a tábort, Ózdon a Tugyi János által vezetett gyülekezetben szolgáltunk, ahova a szlovákiai gyülekezetből és jákfalvai gyülekezetből is jöttek át testvérek. Az udvaron felállított sátorban „sátoros” ünneplésünkkel ért véget ez a tábor, és reménységünk, hogy ennek nyomán sok ember élete megváltozott, és életre kelt egy új gyülekezet.

ZsKT

 

 

Szolgálótábor 2015 Nagyszalonta

 A város polgármesterével, Török Lászlóval, aki az imakérő leveleiben engem nyíltan szellemi atyjának nevez, az elmúlt években jó barátság alakult ki. Ő és az önkormányzat is teljes támogatásáról biztosított bennünket, és rajtuk keresztül is sok kapcsolati és szolgálati lehetőséghez jutottunk.

 munka

A munkafajták most is nagyon változatosak voltak: kitakarítottuk a város parkját, összeszedve a leveleket, gallyakat és szemetet, játszótéren kerítést festettünk, több helyen a téli tüzelőt vágtuk fel és raktároztuk el, lakást takarítottunk, ablakot pucoltunk, egy roma ház tetőszerkezetének a cseréjében segítettünk, egy gyermekotthonban a gipszkartonozásba kapcsolódtunk be, kuriózumként egy kutyamenhely működésében segédkeztünk, ajtókat, ablakokat festettünk, füvet nyírtunk, árkokat tisztítottunk ki stb.

A hét órai reggeli után minden reggel áhítatot tartottunk, majd az aznapi eligazítás következett. A munka nyolc órakor kezdődött és délután egy óráig tartott. Ebéd után néhány óra pihenőre volt lehetőség, négy órától 2-3 fős csoportokban egyentrikóban sétáltunk a városban, hogy emberekkel beszélgessünk, és nekik bizonyságot tegyünk. A hat órai első vacsora után hétkor a parkba mentünk ki, és ott minden este hirdettük az Evangéliumot, énekeltünk, és sötétedésig beszélgettünk az emberekkel. Este kiértékeltük a napot, a végzett munkákat, az emberekkel való beszélgetéseket, az evangelizációs estéket.

Ezt követően szabad foglalkozás volt az imateremben, ami erre a hétre több funkcióssá vált. Zajlott az élet: kisebb csoportokban társasjátékoztak, gitároztak, csocsóztak, beszélgettek a fiatalok, s mindez nem zavarta azokat, akiknek az imateremben volt a szállásuk. Éjfél után 1-2 órával az utolsó ébren levő lekapcsolta a villanyokat.

 piaci evangélizáció

Mindannyiunkban maradandó élmény volt, amikor péntek reggel az egész csapat a piaccsarnokhoz vonult. Először egy helyen megállva (ahol a forgalmat és a vásárlókat nem zavartuk), dicsértük az Urat, és meghívókat osztogattunk a vasárnap délelőtti evangélizációra. Ennek befejezéseképp az „Üdv a királynak” című dallal vonultunk végig a csarnokon és a piac szabadtéri részén, sok száz ember figyelmét felkeltve. Dicsértük azt a Jézust, aki megváltoztatta az életünket. A szolgálatok és az evangelizáció mellett az egyik délután strandra mentünk ki, egy másik estén pedig megkaptuk a város tornatermét, hogy focibajnokságot rendezhessünk.

a polgármesteri hivatalban

Nagy élményt jelentett mindenkinek az, hogy Török László, a város polgármestere meghívott minket az önkormányzat épületébe, ahol először a díszteremben köszöntött minket, majd azt kérte, hogy az irodájába is menjünk át közel ötvenen, hogy ott is imádkozzunk érte és mindazért, ami abban az irodában történik. A fiatalokra nagy benyomást tett ez az esemény, mivel élőben még egyikük sem találkozott olyan politikussal, aki ilyen közbenjáró imádságot kért volna, és aki örömmel fogadta, hogy a dolgozószékét, íróasztalát megkenhettük olajjal, és áldást kérhettünk arra, hogy onnan minden anyag Isten áldásával kerüljön ki.

szerenád - múzeum

Pénteken délután megtartottuk a szokásos szerenád körutunkat. Végiglátogattuk azokat a helyeket, ahol hét közben dolgozhattunk, az ott lakókat kihívtuk az utcára, és egy dalt énekeltünk Isten agapé szeretetéről, majd röviden megáldottuk az ott élő embereket. Ezek a látogatások sokszor könnyeket csaltak nemcsak a helyiek, hanem a mi szemünkbe is. Még szombat délelőttre is maradt bőven munkánk, de igyekeztünk mindenhol befejezni azt, amit elkezdtünk.

Ebéd előtt meghívást kaptunk az Arany János Múzeum megtekintésére. Ez mindannyiunk számára nagyon érdekes volt, mert korábban egyikünk sem járt itt, ahol híres költőnk életútja elindult.

egyre többen – majd mindenki együtt

Szombat estére a parkban tartott evangelizációra egy különös téma lett beígérve: az átokról és áldásról volt szó. A látogatók száma csúcsot döntött ezen az estén.

Vasárnap délelőttre a főhadiszállásunkat újra átalakítottuk imaházzá. Nagy sikert aratott, ahogy egyen-trikónkban nagy ovációval és tapssal fogadtuk a gyülekezetbe érkező tagokat és meghívottakat. Ez olyan jól sikerült, hogy volt olyan gyülekezeti tag, aki szinte megijedt, amikor belépett az épületbe, és kiszaladt onnan, mert csendes szívével nem volt felkészülve ilyen hangos, vidám imaházi kezdésre. A legnagyobb ováció a polgármester érkezésekor tört ki, aki a hét folyamán is minden esti evangelizációs alkalmat megragadott és köztünk volt, amikor csak erre módja nyílt.

Az Istentisztelet keretében megköszönte a munkánkat és szolgálatunkat, és kézfogás mellett mindenkinek egy kis emléket adott át. Én egy kis zsákban gabonamagot kaptam, arra bátorításul, hogy hirdessem tovább Isten erejével az Evangéliumot, és hintsem annak magvait, a többiek egy kis zsák „aranyat” kaptak, amibe jelképesen Arany János szülőházának portájáról egy kis „Arany-földet” raktak.

Mi a polgármesternek egy Agapés trikót ajándékoztunk, amire elől és hátul „Feltétel nélkül - Agapé” felirat volt olvasható. A velünk való hitbeli és szívbeli közösség kifejezéseképpen fel is vette, és az Istentisztelet további részében ebben a trikóban vegyült el közöttünk. 

A zsúfolásig megtelt imaházban nagyon erőteljes dicsőítésben vettünk részt, és az Evangélium is erőteljesen szólalt meg. Egy közös ebéddel fejeztük be a táborunkat, kicsit nehéz szívvel búcsúztunk el a helyiektől és egymástól, azzal biztatva egymást, hogy jövőre valószínűleg máshol, de mindenképpen folytatjuk.

utóélet

A tábor után két héttel Boros Gyula testvér, a Bárka Gyülekezet pásztora, családjával meglátogatott itt Pestszentlőrincen bennünket. Erre az Istentiszteletre mindenféle összebeszélés nélkül sok más gyülekezetben élő szolgálótáboros is eljött, és így már két hét után is sokakkal újra találkozhattunk. Gyuszi testvér elmondta, milyen jó hatással volt ez a tábor a helyi gyülekezet tagjaira és életére, valamint az egész városra.

Különösen jó volt hallani azt, hogy a város fogorvosi rendelőjében az emberek nem a fogászati beavatkozástól való félelmeikről beszéltek, hanem arról, hogy attól félnek, hogy a Bárka Gyülekezet, amelynek az utcán is lépten-nyomon feltűntek a hívei, teljesen átveszi a befolyást a város szellemi élete fölött. Mi ennek a hírnek örültünk, és kívánjuk, hogy valóban ennek a hétnek a lendülete folytatódjék a helyi gyülekezetben, és rajtuk keresztül az egész városban.

Perjesi Isrván

 

Szolgálótábor 2014 Tabdi

Tavaly ilyenkor hatalmas hálával a szívünkben, elégedetten huppantunk bele a nyárba, mivel – a sok izgalom ellenére – rendkívül áldott hetet töltöttünk el Kemencén az ifivel. Egy év elteltével azonban más jellegű fénnyel is megvilágíttatott az a csodálatos egy hét; „rosszabb” ifi tábort nem szervezhetünk, mint előző évben volt, így hát rájöttünk, kellően magasra dobtuk fel magunknak azt a bizonyos labdát. Az idei tábor némileg más jellegű volt, mint a tavalyi. A nyitott sátrakban töltött éjszakák, és a szúnyogokkal folytatott életre menő háborúk mindenkiből kihozták a kiscserkészt, bár tény, hogy maga a tábor célja ugyanaz volt: Feltétel nélkül segíteni, de mindenekelőtt feltétel nélkül szeretni. A különböző „kisbrigádok” más és más családokat ismertek meg, és bármilyen emberekkel kerültünk is össze, valahogy a végén mégis mi kaptunk. Az embernek öröm megtapasztalni, hogy amit ő nyújtani tud, az értékes, fiatalok számára talán különösen. És ez csak az egyik fele. Mert míg sok helyen tényleg éreztük, hogy borzasztó nagy szükség van arra a „kevésre” is, amit mi nyújtani tudunk, addig más családoknál megható volt, hogy mekkora szeretettel és nyitottsággal fogadtak, így számomra az Ige abszolút beigazolódott: „és aki mást felüdít, maga is felüdül.”

Érdekes, mert ifivezetőként sokan amúgy is tele voltunk izgalmakkal, hiszen azon túl, hogy a munkát igyekeztünk teljes odaadással és kitartással végezni, fontos volt, hogy az ifi is fel tudjon töltődni a közös alkalmak, imák, és egyáltalán az együtt töltött idő alatt. Így míg előtte sokat töprengtünk azon, hogyan lehetne kicsit erősíteni az ifiben a kapcsolatokat, a közösséget, végül rájöttünk, hogy ez a tábor „magától” megteremti az áhított célt. Azt hiszem, mindezt sosem felejtem el, mert még mindig teljes képsorozatok vannak előttem. Egyik este nagy vihar közeledett, ami kissé problémásnak ígérkezett, mivel a tábor elején a sátrak nagy része szinte csak „reprezentatív” módon volt fölállítva (kicölöpölve egyik sem, néhány katonai sátornak a falai sem voltak felfűzve.) A fekete felhők gyülekeztével mindenki felpattant a vacsorától, és elindult előkeresni azokat a bizonyos cölöpöket. Ami számomra egyszerűen fantasztikus élmény volt, mikor egy pillanatra megálltam, és láttam a mi drága fiataljainkat. Mindenki éjszakája bajosnak ígérkezett, mégis ösztönösen mindenki a másik sátrát ment építeni. Nem hiszem, hogy ezt tovább kéne ragozni… szóval Isten munkálkodik, és ez fantasztikus érzés.

Géczy Ráhel

 Az egyik nap Zsuzsához és fiához, Dávidhoz mentünk segíteni, akik egy szegényes kis házban laknak. Ők arra kértek bennünket, hogy az udvarukon rakjunk rendet. Míg tevékenykedtünk, lehetőség nyílt a velük való beszélgetésre, ismerkedésre. Kiderült, hogy régebben jártak gyülekezetbe, de egy régi sérelem miatt ez már a múlté. Az életüket nagyban nehezíti a kisfiú betegsége, szellemi állapota, amit az is jól jellemez, hogy 11 éves kora ellenére még mindig nem beszél. Sokat játszottunk Dáviddal, mesét olvastunk neki, együtt énekeltünk vele keresztény gyerekdalokat, emellett pedig építettünk egy homokozót és hozzávaló játékokat is kapott tőlünk. Látszott mindkettőjükön hogy az a törődés és odafigyelés, amit kaptak tőlünk a két nap alatt, amit velük töltöttünk, mennyire meghatotta őket. Dávid az első nap után el is pityeredett a búcsúzáskor és alig várta a másnap reggelt, hogy újra találkozhassunk. Alkalmunk volt arra is, hogy imádkozzunk értük, különösen Dávid gyógyulásáért. Hisszük, hogy Isten cselekszik az életükben!

 Bágyi Bella