Szolgálati beszámoló (2021. július)
Perjesi István beszámolója
A nyári időszakban megritkultak a Zoomos alkalmak, de még így is néhány csoporttal találkozhattam ezen a módon. A szegedi Kitárt Kapu és a Nagyváradi Agapé Gyülekezet vezetőivel, valamint a férjek csoportjával tudtam beszélni, akiket így virtuálisan láthattam el atyai tanácsokkal.
Hálaadással és örömmel vettem részt a szellemi fiak zoomos csoportjából Szabó Dávid menyegzőjén, és imádkozhattam azért, hogy a Surányi Fannival kötött házasságát Isten áldása kísérje mindvégig.
Júl. 2-4. Hát te ki vagy?
Balatonszárszón kissé új környezetben tartotta a pestszentlőrinci gyülekezet a táborát. A szálloda ugyanaz volt, mint az előző években, de a közösségi alkalmakat a szálloda területén felállított nagysátorban tartottuk meg. A három nap jó lehetőség volt a közösség építésére és a gyülekezethez frissen csatlakozókkal való megismerkedésre. Igyekeztem kihasználni minden alkalmat a szabadidőben az étkezéseknél arra, hogy az újakkal ismerkedjek, a régiekkel pedig mélyítsem a kapcsolatot. Az alkalmak is ezt a célt szolgálták, hogy egyrészt az Úrhoz, másrészt egymáshoz is közelebb kerüljenek a közösség tagjai. Remélhetően ennek hatása már a nyáron is, és aztán az őszi folytatásban is érződni fog a gyülekezet egységén.
Júl. 11-18. A szeretet diadala
Egy év kihagyás után újra szolgálótábort tarthattunk, ezúttal Sárbogárdon. Burcsik László pásztor már 6 éve jár Sárvárra, ahol három gyermekotthonban lakó gyermekcsapattal foglalkozik, kéthetente látogatva őket. Így adódott az a gondolat, hogy a velük való kapcsolat tovább építéséhez is, és egy gyülekezetplántáláshoz is alkalmas eszköz lehetne egy ilyen tábor megtartása ebben a városban. Különböző gyülekezetekből több mint negyvenen jelentkeztek erre a szolgálóhétre, amely kiegészült 24 állami gondozott fiúval és lánnyal. Hármas célt tűztünk ki magunk elé, egyrészt szolgálni az állami gondozott gyermekek felé, másrészt szolgálni a városban élő szükségben lévők felé, harmadrészt kapcsolatokat keresni és építeni egy missziós folytatáshoz.
Szálláshelyünket először egy iskolában szerettük volna kialakítani, de többhetes fáradozás után ez az iskolavezetés értetlensége és nehézkessége miatt végülis meghiúsult. Így a város sportpályájára kerültünk, ahol az öltözőkben az önkormányzattól kapott ágyakon, illetve az udvaron felállított sátrakban alhattunk. A sportcentrum aulájában alakítottuk ki a konyhánkat, az étkezdénket és a közösségi helyiségünket. Jó szervezéssel kényelmesen és kulturált körülmények között lehettünk. A sportcentrum igazgatója és annak fia a székesfehérvári HIT Gyülekezet tagjai nagy szeretettel és segítőkészséggel fogadtak bennünket. Már önmagában az is biztató volt, hogy a tágas társalgó közepén egy nagy tábla lógott le, amelyen bibliai idézet volt olvasható. „De egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért.” (Fil. 3:14)
Az első célunk, hogy ezt a 11-18 éves gyermekcsapatot befogadtuk magunk közé, eleinte egyszerűnek tűnt, aztán egyre nehezebbnek, végül pedig nagyon áldásosnak bizonyult. Ezek a gyerekek reggeltől késő estig velünk voltak, és teljesen részt vettek a tábor életének minden részében, a délelőtti munkákban éppúgy, mint a délutáni sportolásban, az esti Fő téri evangelizációban, és az azt követő kiértékelő és közösségépítő alkalmainkon.
A gyermekek fegyelmezetlenségét a szellemi dolgokkal kapcsolatos komolytalanságát az Úrtól kapott szeretettel kezeltük, aminek meglett az eredménye. Ezek a szeretetéhes gyermekek a tábor végén sokféle módon igyekeztek kifejezni a hálájukat, akár ölelésekben, rajzokban, kis ajándékaikkal, hogy mennyire értékelik azt, amit ezen a héten kaphattak. A helyi iskolák és a város elég negatívan gondolkodik ezekről a gyermekekről (ehhez azért a gyermekek is hozzájárultak), de most hatalmas öröm volt a gyermekek számára, hogy ennek ellenére a munkájukkal és ebben a táborban való részvételükkel ők is kifejezhették a feltétel nélküli szeretetüket, és azt, hogy bennük is érző szív dobog, amely tud szeretni és szeretetet kifejezni. A gyerekek is sokszor könnyeztek, amikor látták azokat az időseket, akiknek a házában vagy kertjében dolgozhattak, hogy a segítséget kapott rászorulók mennyire hálásak a munkájukért és a szeretetükért.
Különösen nagy áldást jelentett számunkra a helyi idősek otthonában végzett munka, ahol közel 40 erkélyen csiszoltuk le a léceket és pucoltunk meg minden ablakot. A pásztor házaspár és a szeretetotthon igazgatója is nagy elismeréssel méltatta azt a munkát, amit ez a csapat végzett. Volt, amikor egyéb munka híján mindenki (ez több, mint 60 ember) a nagy épület valamelyik részén dolgozott, illetve a szobákban az idősekkel beszélgetett, bizonyságot tett, imádkozott értük. Két alkalommal is a csapatunk énekkel és Igével szolgált a főleg tolókocsiban összeterelt nagy hallgatóság előtt, akik nagyon értékelték a szeretetünket, az imádságainkat, és ők is saját maguk által készített kis ajándékokkal fejezték ki a hálájukat.
A városban kb. 25 helyen szolgálhattunk. Ezek közül jó néhányan el is jöttek a vasárnapi búcsúalkalomra, amit a művelődési házban tarthattunk. Nagy segítséget kaptunk a helyi újságtól, mert az újság szerkesztője, amikor meghallotta a Fő téren a dicséretünket, akkor a közeli otthonából rögtön kiszaladt, hogy megnézze, mi történik. Az alkalom végén egy interjút készített velem, majd a testvére, aki szintén a lapnál dolgozott, felajánlotta, hogy a szórólapunkat beteszi a hirdetések közé, és végül még a sportrovatban is megjelentünk, mert az újság sportkrónikása is készített egy riportot velünk, hogy egy hétig ott vagyunk a sporttelepen, és ez jó témát adott neki is.
Nagyon tárgyilagosan írtak erről a szolgálótáborról, és nagyon jó kapcsolatunk alakult ki média vonalon is, ami segített minket abban, hogy szükségben lévőkre találjunk. Ez tette lehetővé azt, hogy vasárnap a záróalkalom és ebéd után én még 2 órára a kisebbik református templomhoz meghívást kaptam, hogy az Elengedő szeretet című könyvem kapcsán egy író-olvasó találkozón részt vehessek. A 12 fős hallgatóság különböző szülői problémákkal küzdve ült le és hallgatta meg, hogy mi mindenről írtam a könyvemben, és aztán több, mint egy órás kötetlen beszélgetés kezdődött, ami lényegében az egész könyvet átfogó témákra is kitért.
Olyan jól sikerült ez a könyvbemutató, hogy a Ránctalanítóból és a Maradj talpon című könyvemből is sokat a helyszínen megvettek, és a lelkipásztornő kérésére mindegyikből egy nagy adagot kellett otthagynom. Egyébként ennek a lelkipásztornőnek az egyik egyetemista fia is bejelentkezett a táborunkba. Bár otthon aludt, de reggeltől késő estig ott volt velünk, és egyrészt a gyerekek között is, másrészt a munkában, szolgálatban és az evangelizálásban is fantasztikusan jól érezte magát.
A szokásos szombati szerenád körutunkat, amely során végiglátogattuk volna azokat a helyeket, ahol dolgozunk, a rossz idő miatt át kellett programozni, és így fedett helyszíneket kerestünk. Délelőtt az idősek otthonába mentünk el és szolgáltunk a nagyteremben összegyűlt idősek felé, majd meglátogattuk a gyerekeket az otthonokban, akik ott helyben mutatták meg, hogyan és hol laknak, és igyekeztek kimutatni irántunk való szeretetüket. Ott is énekeltünk velük, és imádkoztunk értük. Jó volt látni a hét közben kialakult barátságokat és szeretetkapcsolatokat, és érzékelni, hogy a szeretet csodákra képes.
A vasárnapi búcsúalkalmon is ezek a gyerekek álltak ki, és a fehérvári pásztor vezetésével énekelték el azt, amit ők a himnuszukként emlegetnek: Pintér Béla: Homokba kell írni című dalát. Többen megjelentek a városból, akiknél dolgoztunk, és köszönetet mondtak azért a munkáért és segítségért, amit kaphattak ezen a héten, illetve a fiataljaink is bizonyságot tettek, hogy hogyan élték meg ezt a hetet az állami gondozott gyerekekkel, illetve a városban azokkal, akik felé szolgálhattak.
Számomra nagyon jó volt hallani, amit többen is elmondtak a városban lakó idősek közül, hogy nem hiszik el, hogy ilyen létezik, hogy csak úgy feltétel nélküli szeretetből, és ilyen lelkülettel dolgoznak fiatalok, és többen is azt fejezték ki, hogy ez valóban csak Istentől való módon jöhet létre és működhet. Úgy gondolom, hogy ebben a városban is, ahol szeptembertől szeretnénk a missziót folytatni, győzni tudott a „Feltétel nélkül Agapé”.
Júl. 19. Gyülekezetplántálók összefogása
Találkozóm volt Németh Lászlóval a délpesti Golgota Gyülekezet pásztorával és Lovas Andrással, a gazdagréti református lelkipásztorral.
A city to city nemzetközi misszión belül a gyülekezetplántálással kapcsolatos tapasztalataimat osztottam meg velük. Ők is az atyai szívet és kapcsolódást keresték velem. A többórás együttlétnek további folytatása lesz, amelyben kölcsönösen szeretnénk segíteni egymás gyülekezetplántáló munkáját.
Júl. 23. Az egri hősök
Petz Zoltán és Renáta meghívására részt vettem Egerben a Dávid hősei gyülekezet vezetőinek alkalmán. A pásztor házaspár segítséget kért, hogy a vezetői csapatuk felépítésében osszam meg a tapasztalataimat, és mondjam el a velük kapcsolatos látásaimat. Úgy gondolom, hogy a helyzethez és lehetőségekhez képest nagyon jól alakult az együttlétünk, aminek a közeljövőben folytatása is lesz. Minden tapasztalati és szellemi muníciómmal igyekszem segítségére lenni a gyülekezetnek, hogy elkötelezett vezetői csapat álljon fel, amelyet aztán az Úr hatékonyan tud használni a gyülekezet vezetésében, a város evangéliummal történő elérésében és az ottani gyülekezetekkel történő kapcsolat építésében.
Júl. 25. A felfedezett ajándékok elismerése
Dávid fiammal látogattuk meg a pécsi Agapé gyülekezetet, ahol szolgálatba állítás és kirendelésben segédkezhettünk. A gyülekezetben a szolgálati ajándékaik alapján két pásztort, egy ifjúsági pásztort, egy tanítót, és két prófétai ajándékú testvért kentünk fel és rendeltünk ki a szolgálatra. Továbbra is Verle Zoli vezeti a gyülekezetet, de a szolgálatra felkent testvérek ajándékaikkal segítik a munkáját. Hisszük, hogy ez egy új lendületet ad az egyébként is növekedésben levő gyülekezetnek. Hisszük azt, hogyha valaki az ajándékaival szolgál, akkor ott nemcsak egy emberi képesség és igyekezet jelenik meg, hanem azon keresztül Isten maga munkál ki dolgokat. Dávid fiam prófétai szóval bátorította egyenként a szolgálatba állított testvéreket és magát a gyülekezetet is. Ezt követően a gyülekezet vezetőivel és újonnan beállított szolgálóival közös ebéden beszélgettünk tovább arról, hogy hogyan tud a gyülekezet még ebben az esztendőben hatékonyan kilépni a városban élők felé.
Közel tíz évvel ezelőtt a vajszlói szolgálótábor eredményeként egy kis gyülekezet alakult a faluban, amit a pécsi Agapé gyülekezet vett szárnyai alá. Az ezen a vasárnapon a pásztori szolgálatra felkent Csonka Gábor karolta fel korábban ezt a missziót, és jó volt hallgatni azt, hogy az utóbbi hetekben csak a gyerekek száma 15 főre szaporodott, és komoly mozgolódás kezdődött a faluban élő többi gyermek viszonylatában is. A fiatalok megjelenése a gyülekezetre nézve is egy fiatalos lendületet hozott.
Júl. 26-31. Felnőtté vált a prófétai mozgalom
A prófétai csapat atyai és apostoli támogatójaként vettem részt a debreceni dicsőítő és prófétai alkalmon. Most külföldi vendég nem érkezett a prófétai szolgálat támogatására. Látásom szerint most nem is volt szükség erre, mert a magyarországi prófétai mozgalom felnőtté vált, és alkalmassá lett arra, hogy ne a külföldiek segítségére támaszkodva vezessen, hanem önmaga képességeivel is tudja ezt a feladatot ellátni. Szükség van a külföldiekkel való kapcsolatra, tisztelve és értékelve a tapasztalatukat és ajándékaikat, de immáron mint felnőtt szolgálói csapat kell, hogy megjelenjenek, és a külföldi kapcsolatokat is erre a szintre kell, hogy emeljék a jövőben.
Ezen a héten én Mikes Attilát kentem fel és rendeltem ki a magyarországi prófétai mozgalom vezetésére, mint korábbi pásztora, és mint ennek a mozgalomnak apostoli szolgálója. Hámori Attilát és Szilágyi Zsoltot pedig mint a Szabadkeresztény egyház elnök-püspöke Lakatos Péter kente fel és erősítette meg a szolgálatok további végzésére.
A sűrű programban alkalmam nyílt a mentorok és a fiatalok felé való szolgálatra éppúgy, mint a személyes tanácsolásokra, bátorításokra. A napok folyamán nagyon odafigyelve kellett az időmet beosztani, hogy mindenkivel, aki időpontot kért tőlem, tudjak foglalkozni, tudjam tanácsolni és bátorítani. Úgy gondolom, hogy nem maradt ki senki, bár ez engem fizikailag kissé lemerített, de majd egyszer eljön a mennyei nyugalom ideje, ahol kipihenhetem magam.
A dicsőítő iskolában is lényegében kezdettől fogva részt vettem, ahol igei szolgálatokkal, tanácsolásokkal igyekeztem hasznára lenni az alkalmaknak. Lakatos Péter és Vera akik ezt elindították és vezették, mindig kifejezték, hogy jelenlétem számukra egyfajta biztonságot jelent, hogy az alkalmak megfelelő mederben fognak zajlani. Ez az Úr kegyelméből minden évben meg tudott valósulni. Most a 20. jubileumi alkalmon, péntek este én is kaptam lehetőséget másik négy testvér mellett, hogy bizonyságot tegyek, illetve igeileg buzdítsam az Úr népét. A legelső dicsőítő iskolai szolgálatom során a tapsról szolgáltam (héberül: taka). Húsz év után is sokan, akik ott voltak, emlékeztek akkori szolgálatomra, és a mostani több mint ezer fős hallagatóságnak is elmondtam, hogy a taka nemcsak Isten dicsőítését jelenti, hanem egy harci eszköz is, amivel meg lehet futamítani vagy távol lehet tartani az ellenséget, akit Isten a tapsal dicsőítő nép alá vet. (https://www.youtube.com/watch?v=PzA1CHamg80 az említett szolgálat 19:45-től 35:30-ig tart)
Számomra átütőnek sikeredett a szolgálat vége, ahol Brenyovszki Pali dobos testvérem segített egy fantasztikus tapsgyakorlatba bevinni az Úr népét.
Köszönjük a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Miniszterelnökség támogatását, ami lehetővé teszi szerteágazó szolgálataink jelenlegi szinten való működtetését!
