Isten Lányai /Számok nélkül/ – Szolnok 2024.05.11.
A nők a mai világban rengeteg kihívással néznek szembe. De vajon hogyan birkóztak meg ezekkel a kihívásokkal a Biblia női alakjai? 
A Szolnokon tartott Isten Lányai alkalom témáját Mária és Erzsébet története határozta meg, e köré szerveződtek a személyes bizonyságok, beszélgetések.
A Lukács evangéliumában olvasható történet (Lukács 1,39-56) alapján a nap vezérfonala az volt, hogyan tudják a nők egymást támogatni, emelni, segíteni, kortól, társadalmi helyzettől, háttértől, elhívástól függetlenül.
A délelőtt folyamán 4 testvérnő személyes bizonyságait megosztva, négy különböző nézőpontból beszélt a nap témájáról.
Elsőként Pataki Ági vezette fel az Igét, Mária látogatását Erzsébetnél. Kiderült, hogy ez a látogatás sokkal többet tud nekünk mondani, mint azt korábban hittük. Amit kiemelnék az az, hogy Máriának milyen alázatos volt a szíve, és azután a kijelentés után, hogy ő fogja megszülni a Megváltót, útra kelt, és az idősebb nő rokonát meglátogatta, majd vele maradt három hónapig. Erzsébetnek a találkozáskor azonnal kijelentette a Lélek, hogy Mária fogja megszülni a Megváltót, és feltette a kérdést, hogy lehet, hogy az ő Urának az anyja megy hozzá? Mária azonban ezt nem így élte meg, nem gondolta, hogy Erzsébetnek kellett volna hozzá mennie, az ő szíve alázatos és engedelmes volt.
Az Ige szerint három hónapot töltöttek együtt, és ez idő alatt feltehetően mindkét nő sokat épült egymás társaságában, a személyiség, életkor és a hordozott ajándék ellenére is kölcsönösen tudták egymás életét támogatni.
Ezután Varga Tünde beszélt a személyes elhívásról és identitásról az Úrban. Ha egy mondatot kellene választani abból, amit mondott, az lenne, hogy „ő most Isten által az, aki”. Egyértelmű volt, hogy ez a meggyőződés az egész életét, és gondolkodását meghatározza. Nagyon inspiráló volt. Beszélt arról, hogy honnan indult, és hol tart most, és hogy ez az Úr munkája, az Ő elhívása, amiben ő is megtalálta önmagát. Öröm volt együtt megélni, hogy készült ugyan arra, mit fog mondani, de az Úr felülírta a felkészülést, és ő engedett ennek, így egy idő után – eltérve a jegyzeteitől – az egész szívét osztotta meg velünk.
Tündét követte a házigazdák közül Szabó Ildikó, aki arról a sokunkat érintő élethelyzetről beszélt, hogyan tudják a felemás igában élő nők egymást közös imádkozás által támogatni. Ildikó olyan személyes bizonyságot mondott el az életéből, ami nem pusztán megérintette a jelenlévők szívét, de megmutatta annak a jelentőségét, milyen fontos, hogy tudjunk egymással nyíltan beszélni a nehézségeinkről is, arról, ami fáj, amit szeretnénk elérni, és hogy milyen fontos, kiemelt jelentősége van a kapcsolatainkban az egymásért történő imádkozásnak.
Az Úr mindig tudja, hogy mikor, minek jön el az ideje, így a következő bizonyság és téma, amit szintén egy szolnoki testvérnő, Ocsovai Ági vezetett fel, az a hogyan tudják a teljesen eltérő személyiségű nők támogatni egymást. Ő is személyes bizonyságot osztott meg egy gyerekkora óta tartó barátságról, és egyben testvéri kapcsolatról az Úrban, de mivel ekkorra eljött az ideje egy kis nevetésnek, és oldásnak, ezt az Úr és ő a téma komolysága és mélysége ellenére előhozta a hallgatóságból. Ezáltal is azt éltük meg, hogy az alkalom fő szervezője az Úr volt. Az is egyértelművé vált, hogy csak eltérő személyiségek vannak, hisz mind egyedi teremtmények vagyunk, de az isteni szeretet arra tanít bennünket, hogy ha különbségeket látunk egymásban, azt a különbözőséget akarjuk látni, keresni, ami a másikban jó, vagy több, és ami által mi is épülni tudunk.
Ezután egy anya-lánya páros következett. Pécsről Verle Marietta és lánya, Roberta beszéltek a különböző generációkhoz tartozó nők kapcsolatáról. Magával ragadó humorral fűszerezve osztották meg az életük, kapcsolatuk személyes történeteit, amiben sokan ismertünk magunkra, anyaként, és gyerekként is. Felemelő volt megélni, és megerősíteni magunkban a bizonyságaik által, hogy mennyit tanulhat egymástól kölcsönösen két különböző generáció, és milyen fontos a kölcsönös elfogadás, támogatás is.
Egy finom, közösen elfogyasztott ebéd után a délután még színesebbé vált, ugyanis – hűen a nevünkhöz, ezúttal is a számok mellőzésével – színek szerint alkottunk különböző, kisebb csoportokat.
A kisebb csoportokban a délelőtti témák kapcsán egy-egy csoportvezető segítségével lehetőség nyílt közvetlenebbül, és személyesebben beszélgetni egymással. Azt tapasztaltuk, hogy őszintén nyíltak meg a szívek, és többeket megérintett az Úr a délelőtti alkalmon, mindenkit azon a területen, ami neki szólt.
Nagy áldást jelent az egész közösség számára, ha a nők megtalálva önmagukat, saját identitásukat az Úrban, egymást elfogadva, az isteni szeretetben arra próbálnak törekedni, hogy egymást emeljék, egymás életét, szolgálatát támogassák, és ezt a nap bibliai történetéből, és a személyes bizonyságokon keresztül látva mi magunk is jobban megértettük, hisszük, hogy nemcsak az elménkkel, hanem a szívünkkel is.
