Végtelenitini – 2021 Broken Arrow
Érdekes és mély tartalommal bíró címet választott az immár fiatalabb generáció, akik átvették a tábor szervezését és szekciók szerinti irányítását, miközben természetesen az eddigi vezetők megmaradtak a tábor irányítói és mentorai közt.
Kettétört nyíl (Broken Arrow – ahogy az angol elnevezés feltűnt mindenhol pólókon, üditőkön stb) vélhetően csak a háborús terminusokban jártas olvasóknak mond valamit. Sisa Attilától, a tábor atyjától és vezetőjétől megtudhattuk, hogy ha egy ütközet során a csapat olyan kilátástalan helyzetbe kerül, hogy körbeveszik őt az ellenségek és esélye sincs menekülni, akkor utolsó segélykiáltásként küld a saját külső csapatának egy pontos koordinátát a helyzetükről, és az üzenet csak ennyi: Broken Arrow (kettétört nyíl). Ez azt jelenti, hogy csapattársai teljes erőbedobással légitámadást indítanak a megadott koordinátát körbelőve. Lehetséges, hogy akár saját katonákat is eltalál – de ha nem teszi, mindannyian odavesznek. Ez egyfajta SOS jel, egy utolsó segélykiáltás, amikor már semmi esély sincs a túlélésre, de a légi segítség még megmenthet sokakat.
Hogyan kapcsolódik ez a táborhoz? Engem őszintén megérintett, ahogy elmondták, „így kiáltunk mi is az Úrhoz egy reménytelen helyzetben és kérünk „légi segítséget” – mint utolsó mentsvár.”
Amikor rákérdeztem, hogy az elmúlt másfél év járványhelyzete lecsapódott-e valamiképp a táboron, érezhető hatással volt-e a fiatalokra – akkor mindenki egyhangúan ismételte, amit Attila is kiemelt:
„Ezek a fiatalok tulajdonképpen egy ilyen broken arrow helyzetből kiáltanak segítségért. Összetört az életük, társaságuk, mindennapi kapcsolataik, napirendjük, tulajdonképpen kamaszos társasági életük teljes csődbe fulladt. Sokan süllyedtek depresszióba, amit sem környezetük, sem családjuk nem sejt – itt viszont kezdtek megnyílni az ún. JELENLÉT sátrakban.”
Kerekes Szabolcs, a tábor másik vezetője is ezt hangsúlyozta: „Ezek a sátrak az isteni jelenlét ötféle módját próbálták mutatni. Háború – kilépés – lövészárok – bajtárs – behívó. Itt kisebb csoportokban folytak mély beszélgetések az életre vetített „hadi helyzetekről”, mint például a lövészárokban az ún. mélypontot vitatták meg, hogy mitévő lehet az ember, milyen kiutak vannak, ha úgy érzi, mélypontra jutott az élete. Itt, a mélypont-sátorban vagy a bajtárs-sátorban éltek meg a csoportvezetők (akik gyakran pár éve még maguk is résztvevők voltak) olyan mély megérintő helyzeteket, amikről utólag elmondhatjuk, hogy egy beszélgetés életmentő lehet. Volt, aki itt vallotta be, hogy kamasz létére a járvány alatt az alkohol lett a mindennapos társa – amit szülei nem is sejtenek, holott már komoly függőséggé vált számára. Volt, aki az elmúlt évben elvesztett édesapja fejkendőjét hozta el, és őszintén megnyílva mesélte el, hogy hogyan élte meg az elvesztését. Volt, aki testi fogyatékossága mélypontjáról beszélt, hogy számára a napi cél sokkal egyszerűbb… Olykor abban merül ki, hogy csak be tudja kötni a cipőjét. Sajnos egymást érték a megrendítőbbnél megrendítőbb megnyílások. Nehéz kiemelni bármelyiket, mert mind egy SOS kiáltás a környezet felé. Volt, aki őszintén felvállalta és elmondta, hogy öngyilkos akart/akar lenni (alig 13 évesen), mert nem látott kiutat, nem talált társakat ebben az elszigetelt világban – és számára ez a tábor most egy utolsó szalmaszál volt…
Ezek az egymás előtti megnyílások, beszélgetések, őszinte (szív)érintések létfontosságúnak bizonyultak az elmúlt másfél évnyi bezárt világ következményei között vergődve. Ezek a fiatalok támaszt, kiutat, tanácsot kerestek és keresnek.
Hegedűs Miklós, aki maga is a kezdetek óta egész családjával szolgálója és résztvevője a tábornak, kiemelte: „Önmagában az, hogy a kortársakkal végre szabadon és élőben beszélgethetnek, már egyfajta mentőmellény számukra. Gyakran nem is a felnőttek, hanem maguk a kortársak adnak egymásnak tanácsot, ami a felelősségérzetük kialakulásában is fontos lépés. Utána közösen megnézzük, hogy mit ír erről a Biblia, de előtte már egy valós élethelyzetet veséztünk ki.” Voltak olyan megdöbbentő beszélgetések, bizonyságtételek is, hogy itt ébredt rá egy egyszerű családból származó fiú, hogy nincs miért irigyelnie a Mercis barátját, mert ugyanazokkal a problémákkal küzd, mint ő. Ugyanúgy magányos, ugyanúgy nem foglalkoznak a szülők vele sem, és hiába a jólét, ha otthon anya és apa „ölik egymást.”
Attila megosztott még egy rendkívüli eseményt is a tábor átélései közül. Egyik nap eltűnt az egyik táborozó pénze, benne több tízezernyi Ft -tal (30e körül). Ekkor este Attila néhány őszinte mondatot intézett a tábor lakóihoz, hogy ezért a pénzért a fiú megdolgozott, és mennyire fontos, hogy szabad és tiszta szívünk legyen, ne olyan, ami magunkat és másokat is lehúz, és Isten közelségében nem maradhatunk meg a bűnünkkel – de a táborban semmilyen büntetéssel, elítéléssel nem fog találkozni az, aki ezt tette. Csak tegye vissza akár név nélkül. „Döbbenetes volt megtapasztalni, hogy nem sokkal ezután odajött hozzám valaki, személesen hozta vissza a pénztárcát, és könnyek közt beszélt a terhéről: „én lopok…”. Megosztotta, hogy ez befékezi az egész életét, és igazából megkönnyebbült, hogy végre elmondhatta valakinek.”- mesélte Attila.
A vezetők mind kiemelték, hogy idén valami mást kerestek, nem feltétlenül filmcímekhez kapcsolódó témát – és talán ez adódott az egyik kiemelkedő munkatárs tavalyi elvesztéséből és ennek feldolgozásából is. A bajtárs-sátorban például a fő téma az, hogy mekkora szerepe van a barátnak, bajtársnak, illetve, hogy a mi felelősségünk kettétört nyilat kiáltani a világba, ha válsághelyzetbe kerülünk. Talán ez egyfajta kombinációja az Elitalakulat, a Ryan közlegény és a Katonák voltunk filmeknek, amiben találkozhatunk a kettétört nyíl helyzettel.
Némelyeket kardélre hánytak, és nincs kiút. Nem mindig happy end az élet, nem lehetünk mindig siker orientáltak, van, aki nem gyógyul meg, van, aki depresszióban él – nekünk ebben a valós világban, a valós élethelyzetekben, a valós válságokban kell megtanulnunk az élet útját megtalálni és segíteni másoknak is meglátni!
Konyhai dolgozók (Csaba):
Idén már két műszakot vezettünk be, ami nagyban megkönnyítette a dolgunkat, mert így végre nem kellett kora hajnaltól késő estig talpon lenni. Rengeteg önkéntes segítőnk is akadt, és így már profi konyhaként tudunk működni a sátorban, ahova ideiglenesen a vizet és a szennyvíz elvezetőt is sikerült leleményesen és kreatívan megoldani. Nagy sikere van idén is a konyhának, ahol továbbra forgórendszerben készülnek a csúcs fogások (hamburger, gulyásleves, gyros, sült csirkemell-salátával, milánió spagetti).
Lili, sportfefelős:
Különösen sokféle szabadidős tevékenységből kellett, illetve lehetett idén választani, hiszen 12 féle játék állt rendelkezésre, kezdve a szokásos paintball, quad, élőcsocsó, íjászkodásnál, egészen a röpi vagy drámáig – de idén már olyan megkötéssel, hogy volt, amiért jelképes díjat kellett fizetni, és előzetesen jelentkezni rá, mert így tudtuk elérni, hogy felelősen és értékelve a lehetőséget tudjanak résztvenni azok, akiket ez valóban érdekel (és ne kelljen olyanoknak, akiket viszont nem). Rengeteg segítőm volt ebben, és élveztem, hogy mint korábbi táborozó, immár magam is aktív részese lehetek a tábori életnek!
Dicsőítők (Sári, Dávid, Gréta):
„Csodálatos megélni azt, hogy én, aki szinte már 10 éve járok vissza ebbe a táborba, eleinte mint táborozó, most pedig már mint dicsőítő szolgáló jöhetek. Teljes generációváltást éltünk meg, már mi állítjuk össze és vezetjük a teljes dicsőítést is. De mindeközben arra is figyelünk, hogy bevonjunk még jóval fiatalabbakat is, hiszen visszaemlékezve, mi is rettentően vágytunk egykor a „nagyok közé”, és hadd éljék meg a kisebbek, hogy ők is beletanulhatnak ebbe.”
„Különösen élvezzük, hogy azok is, akik először vagy esetleg gyülekezeteken kívülről jönnek, az első negyedóra után feloldódnak, és át merik magukat adni a sötétben a megérintő daloknak, a szellemi érintésnek.”
Táborvezető (S. Attila)
Többünket az idei tábor témája sokkal mélyebben érintett meg, mint az eddigiek, mert össze tudtuk – sajnos – kapcsolni az életben és akár a tábor életében történt szomorú eseménnyel. Sokan tudják, hogy az egyik szolgálónk a covid első hulláma után szomorú körülmények közt a depresszió áldozata lett. Ez adta a hátteret azoknak a gondolatoknak, hogy vajon hogyan tudunk figyelni egymásra, meghalljuk-e a „kettétört nyíl” vészjelzését, vagy hogyan tanítsuk meg a mai fiataloknak, hogy vész esetén kettétört nyilat kiáltsanak, és merjenek segítséget kérni! Ami különösen megható volt, hogy többen meg tudtak nyílni, és őszintén tudtak életükben először beszélni a mindenki elől rejtett problémájukról, ami adott esetben akár rejtett alkoholizmus vagy öngyilkossági szándék is volt. Ennek a tábornak ma már az egyik nagy szerepe, hogy fiataloknak megtanítsa az életben maradás és a kiút lehetőségeit – és jó érzés ebben eszköz lenni az Úr kezében.
