Végtelenitini – 2022 K1ELEM
Az idei Végtelenitini tábor fő címe egy hegymászáshoz kapcsolódó elnevezés: K1LM – tehát kiejtve Kegyelem. A „K” jelölés, a K2-re ami föld második legmagasabb hegycsúcsa.
A tábort vezető és szervező Sisa Attilától megtudtuk, hogy idén a vizesblokkok bővültek 4 Wc és 4 zuhanyzós blokkal. Az idei évre az Agapé Hálózat folyamatban levő telekvásárlása megkönnyítette a tábori szervezést, mert így nem kell már rendszeresen bérelni, és szabadabban tudják felhasználni a területet. Így a gyülekezeti ház szobáiban 38 fő talált szállást, a többiek pedig sátrakban aludtak. A résztvevők létszáma idén már 230-240 fő körül alakult, lassan a 300 fő is szóba került a jövőre vonatkozóan, így az idei évben már nem a gyülekezeti ház nagytermében, hanem egy hatalmas sátorban került sor az esti közös nagy alkalmakra, és már nem volt két külön kicsik/nagyok (15 év alatti/fölötti) korcsoport, hanem újra közösek voltak megtartva az alkalmak.
Mindenki egy alumínium kulacsot kapott (K1elem felirattal), amit feltölthettek „hegyi kecske vérével” (málna), mountain water (bodzás) és jaktej (citromos) üdítőkkel.
A tanári és segítői csapat 36 főből állt, akik tábor előtti képzésen vettek részt, hogy azonos látás és vonal mentén tudjanak folyni a tanítások. A sportprogramok csapata is kitett 20 főt, a dicsőítőké úgyszintén, amihez még jön 9 fő médiás (fotós, dekorációs, reklám) csapat, valamint 17 fő konyhai szolgáló, ahol kiemelném, hogy gluténkonyha is külön üzemelt. A legkisebb tábori csoport 11 évestől kezdődik, és a 18 évesek csoportjából három is összeállt.
Attilától megtudhattuk, hogy a tábori fő téma, a hegymászáshoz kapcsolódóan bővült ki idén az eddigi élménypark (quad, autóvezetés, paint ball stb) egy sajátépítésű mászófallal és egy drótkötélpályával, valamint egy rekeszmászás kihívással. Mindezek persze teljes biztonsági felszerelés mellett, tehát manuális automata fékfelszereléssel és egy felelősségteljes szolgálócsapattal kerültek megrendezésre, akik közt volt többek közt amatőr falmászó is. A költségekhez, szervezéshez több helyről kaptak támogatást, többek közt a Feltétel Nélkül Alapítvány és az Agapé Hálózat támogatása volt az, ami nagy segítséget jelentett a tábor szervezéséhez és lebonyolításához.
Sisa Attilát kérdeztük a tábor fő irányáról:
„El kell jutni a földi világból az 5000m-n fekvő alaptáborba (menyország, paradicsom) – ahol biztonságban tudsz kapcsolódni Istennel. Itt kell megszerezned az alapfelszerelést, ami nélkül nem tudsz tovább mászni. Ha baj van, mindig vissza kell térned az alaptáborba. Kellenek eközben kapaszkodók, a bajtársak, a közösség is fontos megtartó erő, és bátorság kell, hogy el tudj indulni, és ha lejössz, akkor elmondhatod másoknak is, és már te is tudsz másoknak segíteni. Az első nap a felkészülésről szól, a második a megkísértésről, a harmadik a sherpákról (akik vezetnek és terheket hordoznak), a 4. nap a Gecsemáné kert (itt: Sziklafal), az 5. pedig a Kereszten (itt: csúcskísérlet).
Ha nincs nálad minden felszerelés, akkor vissza kell térned az alaptáborba, de a sherpák például már előre előkészítik neked a terepet, ki vannak verve a létrák, hóláncok, tüsketalpak és ő viszi a nagyobb terheket. A magas hegyi levegőhöz pedig fokozatosan tudsz akklimatizálódni, olykor vissza-vissza kell térned az alaptáborba. Ha valaki esetleg évekig nem mászott, kihagyott éveket, akkor akár újra le kell tenni az alapokat, hiszen az izomzata is gyengül.”
Kerekes Szabolcstól, a tábor másik vezetőjétől megtudtuk, hogy idén is sikerült 5 lányt kihozni a leánynevelő intézetből, akiket idén két nevelő is elkísért. Szabolcs év közben is heti rendszerességgel szolgál egy leánynevelő otthonban, és ott tart egy érdeklődő kiscsoportnak Bibliai beszélgetéseket, lelki segítséget. Így adódhatott, hogy a táborba érkezett öt lány közül egyikük a tábor idején be is merítkezett. Az idén résztvevő öt lány nem az elítéltek közül került most be, hanem az ún. speciális csoportból, akiknek különböző speciális lelki, beilleszkedési problémáik vannak, illetve veszélyesek önmagukra (esetleg másokra).
A táborban többeket megkérdeztünk, hogy foglalják össze, miben érezték másnak az idei tábort, és mit ad ez nekik évről évre:
Johanna: Én Isten jelenlétét emelném ki háromszor is! Ugyanakkor a közösség, Isten és az élmények lennének azok a dolgok, amiket legfontosabbként tudnék említeni az eddigi táborokból. Ez a szeretetlégkör az, ami idevonz minket évről évre! Többen eleinte résztvevőként, később már szolgálóként jövünk ide vissza.
A szolgálókra több terepen is szükség van, sőt számos résztvevő eleve akár több helyen is vállal szerepet: dicsőítők, konyhások, kiscsoportvezetők, sportfoglalkozás. A délutáni sportprogramoknál az eddigiekhez képest változás, hogy nem minden napon van forgó rendszerben minden, hanem néhány korábbi terep (quad, paintball, autóvezetés) csak bizonyos napokon van, viszont kibővült idén mászófallal, rekeszdoboz mászással, drótkötélpályával)
Ottlétünkkor éppen tanúi lehettünk, amint egy lány emelkedik rekeszenként egyre magasabbra, majd felállítva az abszolút rekordot, felállt a 19 rekesz legtetejére (ki vannak biztosítva egy kötéllel és hámmal!) Földet érése után megkérdeztük Laurát, hogy miért mászott fel, illetve milyen érzés volt legyőzni az akadályt:
Laura: „16 éves vagyok és ez az első itteni táborom. Volt már, hogy pl. városnapon is másztam rekeszeket – ez egyfajta önbizalomépítő lépés. Nekem ez a tábor élményeket, barátokat hozott… és persze rekorddöntést😊. Talán azért csinálja az ember, mert belsőleg is erősít engem, hogy „megcsináltam!”, képes vagyok nagy dolgokra, és persze bátorságnövelő is.”
Leila: Nekem ez az első táborom, de a bátyámtól minden évben sokat hallottam róla, ő már évek óta jár ide. Ezek az élmények, amiket itt szerez az ember, teljesen mások, mint egy átlagos táborban. Egyrészt feladatok és foglalkozások szintjén is (autóvezetés, quad, mászófal), másrészt szellemi szinten is itt magasabb ugrások várják az embert. És persze a kaja is nagyon jó! Élvezem, hogy napi forgórendszerben eszik a csoportok ugyanazt az 5 ételt, de ezek pont azok, amit mi fiatalok a legjobban szeretünk: gulyásleves, gyros, hamburger, sült csirke saláta, pizza..)
A konyhai szolgálók közül is sikerült a pörgős munka mellett néhány mondatot elnyernünk:
Ildi: Itt fél7től éjfélig tart a folyamatos munka, mert a második vacsora elég későn történik, és utána még el kell rámolnunk. Magyarán szinte egész nap talpon vagyunk, néha sikerül egy-egy negyedórát, félórát pihennünk. És persze tudjuk, hogy a fiatalokat a hasukon keresztül lehet megfogni, így a legfinomabbakat gyártjuk nap mint nap ugyanolyan intenzitással. Egy-egy csoport mindig ugyanazt főzi, és a táborcsoportok körbeforognak. Az itt szolgálók többnyire szabadságot vesznek ki erre a hétre, így mi is a férjemmel. De szívesen tesszük ezt hosszú évek óta, mert nekünk is élmény itt ezzel a csapattal szolgálni.
Éva: Amit különösen kiemelnék, hogy próbálunk nagyon környezettudatosak lenni. Én pl. egész nap szétválogatom az esetleg rossz helyre került hulladékokat. És ami fontos, hogy idén először nagyon felhívtuk a figyelmét a táborozóknak, hogy ne legyen „moslék”. Mindenki annyit kérjen, amennyit meg tud enni, akár utána inkább repetát kérjen, vagy ha nem tud megenni egy egész hamburgert, akkor eleve felezze el és adja másnak. Meglepően jól működik a rendszer! A mai ebédnél például csak egy fél szelet kenyér volt a maradék. És nincsenek egyszer használatos edények, eszközök, hanem mosogatunk. Nekünk ez kicsivel több munka, de megéri! Így elkerülünk sok-sok kilogramm hulladékot.
A dicsőítő csapatból is sikerült szóra bírnunk valakit:
Sári: 11 éve járok ebbe a táborba, és 12 éves voltam, amikor először részt vettem. Engem már akkor is a dicsőítés vonzott, ahol ma már szolgálóként veszek részt a férjemmel. Sőt, itt ismerkedtünk meg, tehát ezeknek a táboroknak köszönhetem a férjemet is – bár ezzel nem vagyok teljesen egyedül. Nekünk dicsőítőknek nagy abban is a felelősségünk, hogy akár az első táborozók felé tudjunk úgy szolgálni, hogy feloldódjanak, felszabaduljanak és közelebb hozzuk Isten jelenlétét.
De sikerült a másik oldalról is meghallgatnunk résztvevőket:
Hajcsi: Engem nem a quad, nem a rekeszmászás vonzott, hanem érdekes módon a húgom volt az, aki már háromszor is volt a táborban, és amikor kérdeztem, hogy miféle tábor ez, akkor ő egyszerűen úgy írta le, hogy ez „egy falatka menny”. Ez annyira eltalált engem, hogy lehetetlen volt kihagynom, és így a következő táborra most már én is eljöttem – és igazlom: ez itt tényleg egy falatka menny, ahol Isten jelenlétét magunkba szívjuk. Sőt osztálytársakat is hoztam, akik szinte már kérleltek, hogy „jöhetek esetleg én is??”.
Dani: Nekem is ez már a 9. táborom, és még csak 10 éves voltam, amikor először eljöttem. Eleinte fontos volt az élmény, ma viszont már a közösség és a barátok jelentik az igazi vonzerőt.
