Egy év kihagyás után újra szolgálótábort tarthattunk, ezúttal Sárbogárdon. Burcsik László pásztor már 6 éve jár Sárvárra, ahol három gyermekotthonban lakó gyermekcsapattal foglalkozik, kéthetente látogatva őket. Így adódott az a gondolat, hogy a velük való kapcsolat tovább építéséhez is, és egy gyülekezetplántáláshoz is alkalmas eszköz lehetne egy ilyen tábor megtartása ebben a városban. Különböző gyülekezetekből több mint negyvenen jelentkeztek erre a szolgálóhétre, amely kiegészült 24 állami gondozott fiúval és lánnyal. Hármas célt tűztünk ki magunk elé, egyrészt szolgálni az állami gondozott gyermekek felé, másrészt szolgálni a városban élő szükségben lévők felé, harmadrészt kapcsolatokat keresni és építeni egy missziós folytatáshoz.
Szálláshelyünket először egy iskolában szerettük volna kialakítani, de többhetes fáradozás után ez az iskolavezetés értetlensége és nehézkessége miatt végülis meghiúsult. Így a város sportpályájára kerültünk, ahol az öltözőkben az önkormányzattól kapott ágyakon, illetve az udvaron felállított sátrakban alhattunk. A sportcentrum aulájában alakítottuk ki a konyhánkat, az étkezdénket és a közösségi helyiségünket. Jó szervezéssel kényelmesen és kulturált körülmények között lehettünk. A sportcentrum igazgatója és annak fia a székesfehérvári HIT Gyülekezet tagjai nagy szeretettel és segítőkészséggel fogadtak bennünket. Már önmagában az is biztató volt, hogy a tágas társalgó közepén egy nagy tábla lógott le, amelyen bibliai idézet volt olvasható. „De egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért.” (Fil. 3:14)
Az első célunk, hogy ezt a 11-18 éves gyermekcsapatot befogadtuk magunk közé, eleinte egyszerűnek tűnt, aztán egyre nehezebbnek, végül pedig nagyon áldásosnak bizonyult. Ezek a gyerekek reggeltől késő estig velünk voltak, és teljesen részt vettek a tábor életének minden részében, a délelőtti munkákban éppúgy, mint a délutáni sportolásban, az esti Fő téri evangelizációban, és az azt követő kiértékelő és közösségépítő alkalmainkon.
A gyermekek fegyelmezetlenségét a szellemi dolgokkal kapcsolatos komolytalanságát az Úrtól kapott szeretettel kezeltük, aminek meglett az eredménye. Ezek a szeretetéhes gyermekek a tábor végén sokféle módon igyekeztek kifejezni a hálájukat, akár ölelésekben, rajzokban, kis ajándékaikkal, hogy mennyire értékelik azt, amit ezen a héten kaphattak. A helyi iskolák és a város elég negatívan gondolkodik ezekről a gyermekekről (ehhez azért a gyermekek is hozzájárultak), de most hatalmas öröm volt a gyermekek számára, hogy ennek ellenére a munkájukkal és ebben a táborban való részvételükkel ők is kifejezhették a feltétel nélküli szeretetüket, és azt, hogy bennük is érző szív dobog, amely tud szeretni és szeretetet kifejezni. A gyerekek is sokszor könnyeztek, amikor látták azokat az időseket, akiknek a házában vagy kertjében dolgozhattak, hogy a segítséget kapott rászorulók mennyire hálásak a munkájukért és a szeretetükért.
Különösen nagy áldást jelentett számunkra a helyi idősek otthonában végzett munka, ahol közel 40 erkélyen csiszoltuk le a léceket és pucoltunk meg minden ablakot. A pásztor házaspár és a szeretetotthon igazgatója is nagy elismeréssel méltatta azt a munkát, amit ez a csapat végzett. Volt, amikor egyéb munka híján mindenki (ez több, mint 60 ember) a nagy épület valamelyik részén dolgozott, illetve a szobákban az idősekkel beszélgetett, bizonyságot tett, imádkozott értük. Két alkalommal is a csapatunk énekkel és Igével szolgált a főleg tolókocsiban összeterelt nagy hallgatóság előtt, akik nagyon értékelték a szeretetünket, az imádságainkat, és ők is saját maguk által készített kis ajándékokkal fejezték ki a hálájukat.
A városban kb. 25 helyen szolgálhattunk. Ezek közül jó néhányan el is jöttek a vasárnapi búcsúalkalomra, amit a művelődési házban tarthattunk. Nagy segítséget kaptunk a helyi újságtól, mert az újság szerkesztője, amikor meghallotta a Fő téren a dicséretünket, akkor a közeli otthonából rögtön kiszaladt, hogy megnézze, mi történik. Az alkalom végén egy interjút készített velem, majd a testvére, aki szintén a lapnál dolgozott, felajánlotta, hogy a szórólapunkat beteszi a hirdetések közé, és végül még a sportrovatban is megjelentünk, mert az újság sportkrónikása is készített egy riportot velünk, hogy egy hétig ott vagyunk a sporttelepen, és ez jó témát adott neki is.
Nagyon tárgyilagosan írtak erről a szolgálótáborról, és nagyon jó kapcsolatunk alakult ki média vonalon is, ami segített minket abban, hogy szükségben lévőkre találjunk. Ez tette lehetővé azt, hogy vasárnap a záróalkalom és ebéd után én még 2 órára a kisebbik református templomhoz meghívást kaptam, hogy az Elengedő szeretet című könyvem kapcsán egy író-olvasó találkozón részt vehessek. A 12 fős hallgatóság különböző szülői problémákkal küzdve ült le és hallgatta meg, hogy mi mindenről írtam a könyvemben, és aztán több, mint egy órás kötetlen beszélgetés kezdődött, ami lényegében az egész könyvet átfogó témákra is kitért.
Olyan jól sikerült ez a könyvbemutató, hogy a Ránctalanítóból és a Maradj talpon című könyvemből is sokat a helyszínen megvettek, és a lelkipásztornő kérésére mindegyikből egy nagy adagot kellett otthagynom. Egyébként ennek a lelkipásztornőnek az egyik egyetemista fia is bejelentkezett a táborunkba. Bár otthon aludt, de reggeltől késő estig ott volt velünk, és egyrészt a gyerekek között is, másrészt a munkában, szolgálatban és az evangelizálásban is fantasztikusan jól érezte magát.
A szokásos szombati szerenád körutunkat, amely során végiglátogattuk volna azokat a helyeket, ahol dolgozunk, a rossz idő miatt át kellett programozni, és így fedett helyszíneket kerestünk. Délelőtt az idősek otthonába mentünk el és szolgáltunk a nagyteremben összegyűlt idősek felé, majd meglátogattuk a gyerekeket az otthonokban, akik ott helyben mutatták meg, hogyan és hol laknak, és igyekeztek kimutatni irántunk való szeretetüket. Ott is énekeltünk velük, és imádkoztunk értük. Jó volt látni a hét közben kialakult barátságokat és szeretetkapcsolatokat, és érzékelni, hogy a szeretet csodákra képes.
A vasárnapi búcsúalkalmon is ezek a gyerekek álltak ki, és a fehérvári pásztor vezetésével énekelték el azt, amit ők a himnuszukként emlegetnek: Pintér Béla: Homokba kell írni című dalát. Többen megjelentek a városból, akiknél dolgoztunk, és köszönetet mondtak azért a munkáért és segítségért, amit kaphattak ezen a héten, illetve a fiataljaink is bizonyságot tettek, hogy hogyan élték meg ezt a hetet az állami gondozott gyerekekkel, illetve a városban azokkal, akik felé szolgálhattak.
Számomra nagyon jó volt hallani, amit többen is elmondtak a városban lakó idősek közül, hogy nem hiszik el, hogy ilyen létezik, hogy csak úgy feltétel nélküli szeretetből, és ilyen lelkülettel dolgoznak fiatalok, és többen is azt fejezték ki, hogy ez valóban csak Istentől való módon jöhet létre és működhet. Úgy gondolom, hogy ebben a városban is, ahol szeptembertől szeretnénk a missziót folytatni, győzni tudott a „Feltétel nélkül Agapé”.
Perjesi István – 2021.07.18
Szept.5. Egy különös menyegző
Gödöllőre voltunk hivatalosak a gyöngyösoroszi pásztor, Kovács Balázs és Klaudia menyegzőjére. Balázs kicsit későn találta meg az igazit, akivel a gödöllői gyülekezetnél kötötték össze az életüket. A hangulatot nagyon feldobta a gyöngyösoroszi és a tiszavasvári gyülekezetből érkezett nagylétszámú romacsapat.
A vasárnap reggeli szolgálatom miatt nem vártuk meg feleségemmel a menyegző végét és kicsit korábban hazaindultunk. Csak később tudtuk meg, hogy eljövetelünk után az egyik vendég rosszul lett, és a helyszínen meghalt. Az ifjú feleség, mivel egészségügyi dolgozó, rögtön szolgálatba helyezte magát, de minden újraélesztési próbálkozása kudarcot vallott. A kiérkezett mentősök és rendőrök közterületnek nyilvánították a menyegző színterét, és a járványra való tekintettel kiüríttették a helyszínt. Remélem, hogy Balázsék közös életének a folytatása vidámabbra sikerül, mint a kezdete.
Szept. 8. Roma tanítvány- és vezetőképző iskola indul
Bodó Csaba testvéremmel látogatást tettünk Békésen, a Pünkösdi közösség romamissziós központjában. Durkó Alberttel és munkatársaival átbeszéltük azt, hogy a jövőben hogyan tudunk közös szolgálati területeket működtetni a romamisszióban. Hamarosan elindítunk egy roma tanítvány- és vezetőképző iskolát, amelybe az Agapé hálózat is tevékenyen bekapcsolódik.
Szept. 17. Hátrányos helyzetűekből dicsőítő csapat
Pándon korábban elindult egy kis imacsoport, amelynek vezetője Deményné Éva, a „Nem Adom Fel” alapítvány keretében Pándon ugyancsak hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozik. Az általános és középiskolás korú gyerekek iskola után mennek abba a családi házba, ahol a foglalkozások vannak. A nagyon szépen gondozott kertben megtanították őket a zöldségtermesztésre, délután segítenek a tanulásban is, ha kell, és rendszeres hitéleti foglalkozásokat is tartanak nekik. Este 6 órakor vacsorával engedik haza őket.
Szept. 19-20. Megtérők hétvégéje
A pándi és a sárbogárdi 19 fiatal döntése után Varbón, egy kerti partin, egy 20 éves lány döntésével folytatódott ez a megtérési sorozat. Dávid fiam és Varga Tünde prófétai sarkot nyitottak, ahova sorban ültek le azok, akik isteni üzenetre vártak. Én is igyekeztem minden résztvevővel elbeszélgetni, és mindenkit bátorítottam az Úrral való mélyebb közösségre. Este a vacsora után a Kakuk család szemközti szomszédai jöttek át, egy anyuka a fiával és lányával. Először hálát adtunk a fiúért, akinek évekkel ezelőtt kihullott a haja, és a legutóbbi téli találkozásunkkor imádkoztunk azért, hogy ami megtörtént Sámsonnal, hogy nőni kezdett a fején a haj, hogy ez Krisztián életében is történjen meg.
A fiú most átjött megmutatni, hogy az Úr hogyan adta vissza neki a haját. Ezt követően mindhármukat az Úrhoz vezettem. Nagyon megható volt hallani, ahogy ez a család közösen mondja a befogadó imádságot. Másnap a sajószentpéteri gyülekezetbe már az apuka is eljött, és komoly lépéseket tett Jézus Krisztus elfogadására. A vasárnapi alkalmon egy fiú is döntésre jutott, így összesen ezen a hétvégén 22 ember döntésének lehettem szemtanúja. Ez hosszú idő után újra bátorítást adott nekem az evangélium erőteljes hirdetésére. Délután Ózdra látogattunk, ahol elég gyenge állapotban találtuk Tugyi János testvért, a fia viszont nagyon aktívan állt be a szolgálatba, és egyre meggyőzőbben veszi át a szolgálatot édesapjától.
Szept. 27. Kibontakozást keresve
Szokás szerint Szegeden mindkét gyülekezetet meglátogattam. Délelőtt a Kitárt kapu gyülekezetben voltam, ahol a korábbiakhoz képest jóval többen voltak jelen. Több érdeklődő is megjelent, akik nagyon lelkesen élték meg az alkalmat. Bodó Andrással és feleségével a közös ebéd során próbáltuk átbeszélni azt, hogy lehetne vezetői csapatot felépíteni, akik hűséges társai lennének a szolgálatban. A délutáni Szőlőtő gyülekezetben jószerével elöljárósági alkalmat tartottunk. Amit értékelek és csodálok, hogy a gyülekezet vezető csapata nagyon összetart, hűségesen igyekszik helytállni azzal a reménnyel, hogy az Úr termőre fordítja a Szőlőtő gyümölcsözését.
Folyamatosan résztveszek az Alabástrom projektben, illetve az Agapé hálózat részére működtetem az atyai szobát, és újra személyesen találkoztunk a Budapesti Pásztorkör tagjaival, akikkel megkezdtük a felkészülésünket a következő ima-böjti sorozatunkra.