A kapcsolatok köré éptül az egész életünk, behálózzák a teljes létünket. Nagyon nem mindegy, hogy milyen a kpcsolatunk -elsősorban-, sajat magunkkal. Van egy nagy igazság: „ha tudom ki vagyok, tudom mit kell tenem”. Ha a helyére kerül az identitásunk, könnyebben tudjuk a körülöttünk lévő kapcsolatokat is kezeleni. Eltökélt szándékunk a nők és a férfiak felé végzett munkával az, hogy az Isten által róluk látott képet tudjuk nekik átadni. Ezeken az alkalmakon, nők szolgálnak nők felé és férfiak felé pedig férfiak. Teszik ezt kifejezetten olyan témákban, amelyek segítik az önmagukban lévő értékeket észrevenni és a felszínre hozni, a saját maguk és a környezetük javára.

A házasságok megsegítse, megerősítése, valamint a gyermeknevelésben való segítségnyújtás is része ennek a munkának. Ez olyan feladat, ami nagyon érzékeny terülteket próbál meg elérni. Mindenki igyekszik a legjobb tudása szerint kezelni a házaságát és nevelni gyermekét. Igyekszünk a Bibliában bemutatott értékrendekek átadni és gyakorlati segítséget nyújtani, ezeken a nehéz terülteken.

Az Isten Lányai – Számok Nélkül programsorozatm az Agapé Gyülekezetek Közösségének női összefogása. Célunk, hogy ez a nőknek szóló program egy olyan hely legyen, ahova őszintén jöhetsz, úgy, ahogy vagy. Itt nem számítanak a számok, ami jellemeznek minket a hétköznapokban, csak te számítasz. Ez egy olyan hely, ahol a nőtestvérek emelhetik egymást, ahol közösségben lehetünk egymással és együtt kereshetjük a -minket-, nőket érintő kérdésekre a válaszokat Isten életünkre vonatkozó akarata szerint.
A mai világban a nők rengeteg kihívással néznek szembe. Túl sokféle szerepet kell betölteni, sok kihíváshoz kell alkalmazkodni.
Mit tanulhatunk a Biblia női alakjaitól, akik a maguk korában szembe néztek az őket ért kihívásokkal?
Ezen a programon együtt tölthetünk egy napot, ahol bátoríthatjuk, felemelhetjük és meghallgathatjuk egymást.
Ezen a programon van a helyed, ha szeretnél megerősödni az identitásodban, szeretnéd megtalálni, hogy hogyan lehetsz áldáshordozó, valalmint, ha szeretnél inspirálódni és tanulni mások életéből.

Ez a szolgálati terület kifejezetten a férfiakat céloza meg. A programok célkitűzései közé tartozik, hogy, legyen egy olyan hely, ahol nem a teljesítményed, a pozíciód, vagy az autód márkája a mérvadó. Az számít ami Istennek fontos, te magad. Ez egy olyan közösség, ahol testvéri szeretetben erősíthetjük egymást, ahol nyíltan beszélhetünk a férfiakat érintő kérdésekről, és ahol együtt kereshetjük Isten akaratát az életünkre nézve.

A mai világban a férfiaktól, a teljesítményt, a sikert és állandó erőt felmutatását várják el. Mégis, mindannyian hordozunk terheket, kérdéseket és kudarcokat is. Lavírozni kell a munka, a család, a hit és a társadalmi elvárások között, miközben sokszor úgy érezzük, nem tudunk megbírkózni ezekkel az elvárásokkal. Mit tanulhatunk a Biblia férfialakjaitól, akik a maguk idejében ugyancsak nehézségekkel és próbatételekkel álltak szemben?

Ezek a programok lehetőséget adnak arra, hogy együtt töltsünk időt, bátorítsuk, felemeljük és meghallgassuk egymást. Egy hely, ahol megerősödhetsz identitásodban, felfedezheted, mit jelent férfiként a Biblia szerinti főpappá. felelőség és áldáshordozóvá válni, továbbá megerősítheted magadat abban, hogy mindezt nem kell egyedül tenned!

Ezeken a programokon van a helyed, ha szeretnél növekedni a hitedben, erősödni a férfiidentitásodban, és megtapasztalni, hogy Isten terve szerint a közösségben egymást építve tudunk kiteljesedni.

Szolgálatunk célja, hogy bibliai alapokon segítsük a házasságban élőket és szülőket kapcsolataik, családi életük és hitük megerősítésében. Tapasztalt tanácsadók, pedagógusok és lelkigondozók személyes beszélgetésekkel, csoportos alkalmakon és gyakorlati útmutatással támogatják a családokat. Olyan közösségi teret teremtünk, ahol őszintén lehet beszélni kihívásokról, erősödhetnek a kapcsolatok, és stabil, szeretetteljes családi háttér épülhet a következő generációk számára.

Szolgálatunk célja, hogy táborok, ifjúsági alkalmak és közösségi programok által olyan élő közösséget teremtsünk, ahol a gyermekek és fiatalok hitben növekedhetnek, barátságokat építhetnek, és felfedezhetik Isten elhívását. Interaktív programjaink, dicsőítések és bibliai tanítások segítik őket identitásuk, hitük és jellemük megerősítésében.

Az „Újraindított életek” kurzus a Campus für Christus kezdeményezésű német/svájci LSL kurzusok (lieben-scheitern-leben = szeretni- elbukni-élni) kidolgozott anyagai alapján nyújt segítséget a talpraállásban egy válás, szakítás után. A szakítás vagy válás mindent megváltoztat az életünkben. Most mentél keresztül egy szakításon vagy váláson, és nem tudod, hogyan kezeld a helyzetet? Vagy még a közepében vagy, és nem tudod, hogyan tovább? Esetleg már régebben történt a válás, és szeretnéd feldolgozni az átélteket? Az „Újraindított életek” kurzuson olyan emberekkel találkozhatsz, akik hasonlókat éltek át, és támogatnak a folyamatban. Segít új reményt meríteni és perspektívát nyerni az életedre. Az érintett előadók előadásai és az azt követő kis csoportos beszélgetések konkrét segítséget nyújtanak a helyzetedhez.

miniszterelnökség

Szeretetszolgálat

Az Agapé Szeretetszolgálat eltervezésekor nem kizárólag a klasszikus értelemben vett, körülöttünk munkálkodó szervezetek tevékenységének lemásolása lebegett a szemünk előtt. Túl az adományok (élelmiszer, ruha, tisztálkodó szerek, játékok) gyűjtésén, kiosztásán és a rászorulók fizikai szükségleteinek ellátásán, szeretnénk szellemileg megkeresni és betölteni az igényeket.

Jézus a Lukács 3:11-ben azt mondja, hogy: „Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs. S akinek van mit ennie, ugyanígy tegyen.”, vagyis akik bőségben vannak valamiben, azok osszák meg azokat a többiekkel, akik szűkségben vannak.

Szeretnénk, ha a szolgálati területeken is működni tudna ez Krisztus testében. Gondolunk itt – és a lista koránt sem teljes -, dicsőítő, prófétai, tanítói, lelkigondozói, közbenjáró, gyermekek és tinik, nők, férfiak és házaspárok felé végzett szolgálatokra.

Számos az Agapé Közösségbe tartozó taggyülekezetek között is vannak olyanok, akik nélkülözik a fent említett szolgálati területeket. Az ilyen közösségek mellé szükséges odalépnünk, hogy amikor csak lehetséges látogassa meg őket egyik, vagy másik olyan gyülekezet szolgáló csapta -ahol jól működnek ezek az ajádékok- azért, hogy a hiányban lévők is részesülhessenek az áldásból.

Szeretnénk, ha összetalálkoznának a „szükségek”, a „bőségekkel”.

Célunk továbbá az is, hogy az Agapé Közösségbe tartozó gyülekezetek közelebb kerüljenek egymáshoz és ténylegesen egy testként működhessen az eklézsia ezen része.

A kapcsolatok köré éptül az egész életünk, behálózzák a teljes létünket. Nagyon nem mindegy, hogy milyen a kpcsolatunk -elsősorban-, sajat magunkkal. Van egy nagy igazság: „ha tudom ki vagyok, tudom mit kell tenem”. Ha a helyére kerül az identitásunk, könnyebben tudjuk a körülöttünk lévő kapcsolatokat is kezeleni. Eltökélt szándékunk a nők és a férfiak felé végzett munkával az, hogy az Isten által róluk látott képet tudjuk nekik átadni. Ezeken az alkalmakon, nők szolgálnak nők felé és férfiak pedig férfiak. Kifejezetten olyan témákban, amelyek segítik az önmagukban lévő értékeket észrevenni és a felszínre hozni, a saját maguk és a környezetük javára.

A házasságok megsegítse, megerősítése, valamint a gyermeknevelésben való segítségnyújtás is része ennek a munkának. Ez olyan feladat, ami nagyon érzékeny terülteket próbál meg elérni. Mindenki igyekszik a legjobb tudása szerint kezelni a házaságát és nevelni gyermekét. Igyekszünk a Bibliában bemutatott értékrendekek átadni és gyakorlati segítséget nyújtani, ezeneken a nehéz terülteken.

Területek: (kattints az eléréshez a szövegre)

Nők felemelése – Isten lányai

Férfiak felemelése

Házasságok megsegítése/megerősítése

Gyermeknevelésben való segítség

Az Agapé Gyülekezet a Magyarországi Baptista Egyház berkein belül jött létre. 1998-tól karizmatikus irányba fordult, és a törvény adta jogi lehetőséggel élve a gyülekezet 1995-ben saját nevet választva önállósult. 1995. aug. 28-án a bíróság önálló egyházként jegyezte be Agapé Gyülekezet néven.

Az egyházi státuszunktól a 2012. évi egyházi törtvény megfosztott, és vallási tevékenységet végző egyesületté minősített át. 10 évvel később (2022 végén) visszakaptuk az egyházi besorolásunkat és Nyilvántartásba vett egyház lett a jogi státuszunk, Agapé Gyülekezetek Közössége néven.  A besorolásaink változása azonban, nem változtatott semmit a közösségünk Istentől kapott elhívásán. A Szentírást tartjuk életünk és szolgálatunk zsinórmértékének.

A szolgáltai ajándékok Istentől adattak, Krisztus testének épülésére. Ezen szolgálati ajándékokat szeretnénk megosztani egyházunkkon belül, a gyülekezetek között. Gyülekezetek szolgálnak gyülekezetek felé, prófétai és dicsőitő csapatokkal, közbenjárással, tanítói szolgálatokkal.

Minden lehetséges módon szeretnénk segíteni és erősíteni az egyházunkhoz tartozó és a velünk szívközösségben lévő gyülekezetek, közösségek munkáit.

Jézus azt mondja az evangéliumokban (Mt 26:11, és Mk 14:7): „a szegények (nélkülözők) mindig veletek lesznek…”. Sajnos nemcsak arra a korra volt igaz ez a kijelentés. Ma is aktuális, ha egy kicsit körbenézünk magunk körül. A nélkülözők megsegítése nem lehet mérlegelés tárgya. Igyekszünk segíteni a rászorulókon, különféle adományokon keresztül, ha lehetőségünk nyílik rá egész évben. Tesszük ezt olykor étel formájában, máskor ruhával, vagy eszközökkel tisztálkodó szerekkel, játékokkal, néha pedig  a bútorfelajánlásokat juttatjuk el oda ahol a legnagyobb szükség van rá. Megpróbáljuk Istentől kért -és kapott- bölcsességével kezelni a helyzeteket, mert a szentírás is azt mondja a Korintusbeliekhez írt második levelében: „Isten a magvetőnek vetőmagot ad, az éhezőnek meg kenyeret.” (2. Kor. 9:10 EFO)

miniszterelnökség