Perjesi István
1951. január 25-én születtem Budapesten. Már születésem körülményeiben is nyilvánvaló volt, hogy Istennek terve van az életemmel. Édesanyám hosszú meddősége egy Istennek tett felajánlást követően tört meg, amikor elsőszülött gyermekét felajánlotta Isten szolgálatára. Ezt követően fogantam meg én.
Születésemkor szüleim a Kispesti Baptista Gyülekezet tagjai voltak. Később édesapám elmaradt a gyülekezetből, és csak halála előtt röviddel tért vissza az Úrhoz. Ebből fakadóan felemás igájú családban nőttem fel, ahol a hitbeli kezdő lépéseimben édesanyám volt segítségemre.
1960-ban költöztünk szüleimmel Pestlőrincről Budára, ahol a kamaszkor lázadása és a középiskolai társak hatása erőteljesen belesodort a bűnös világi életbe. Akkori életem legmélyebb időszakaiban is azonban hittem az Úr Jézusban, és bűnös napjaim végét is mindig egy egyszerű imádsággal fejeztem be.
1973-ban katonaéveimet töltve egy halálos helyzetből kimentett az Úr és megtartotta az életemet. Isten szeretetének ez a megtapasztalása teljes áttörést hozott az életemben. Megnyitottam a szívemet Jézus Krisztus előtt, és az Úr iránti elkötelezettségemet 1974. július 31-én bemerítéssel pecsételtem meg – így lettem a Kispesti Baptista Gyülekezet tagjává. Itt ismerkedtem meg Lukács Máriával, akivel 1975. február 1-én házasságot kötöttünk. Házasságunkból 3 gyermekünk született.
Megtérésemkor az Úr szolgálatára való elhívásom is tudatosult bennem. 1975-ben felvételt nyertem a Baptista Teológiai Szemináriumba, amelynek elvégzése után, 1979-ben Monorra kerültem, ahol 1980-ban avattak fel a pásztori szolgálatra. 9 évet töltöttem a monori gyülekezetben, ahol a testvérek türelmes szeretettel hordoztak sokáig, mint kezdő lelkipásztort.
Monoron volt alkalmam először megtapasztalni felelős pozícióból, egy közösség szeretetét, a testvéri kapcsolatok áldásait és visszásságait, a cigány misszió különleges harcait, a hátrányos helyzetűek befogadását és elutasítását, a gyülekezet plántálás (Szolnok, Tápiószentmárton) jó ízét, a fiatalokkal való foglalkozás örömeit, a többre vágyás harcait, az üres vallásosság bénító hatásait, és az évenkénti kicsiny taglétszám növekedés közös háláját. Ebben az időszakban kerültem be a Baptista Egyház Pest megyei, majd országos vezetői testületébe is.
1988-ban Isten vezetését követve szeretettel és fájó szívvel köszöntem el a Monori Gyülekezettől, amikor elfogadtam a Pestlőrinci Baptista Gyülekezet meghívását. Ennek az évnek a tavaszán az Úr egy szellemi megújuláson vitt keresztül, amely meghatározta a későbbi szolgálatomat és életemet. A Szentlélek kiáradása megújította a Pestlőrinci Gyülekezet tagjait is és az országban ennek hatásaként több mint 1000 testvér nyert megújulást.
Mivel a Baptista Egyház akkori vezetősége nem tudta elfogadni a karizmatikus megújulásnak ezt a formáját, ezért 1995. április 1-vel kizártak a Baptista Egyházból a Pestlőrinci Gyülekezettel együtt. Ez az új helyzet késztetett arra, hogy 1995. júniusában megalapítsuk az Agapé Gyülekezetet, melynek jelenleg az országban 35 gyülekezete van, mintegy 1200 fővel, és magam is ennek a közösségnek vagyok jelenleg atyai vezető pásztora.
2000-ben megfáradtam a szolgálatomban és ezért két és fél hónapra Manchesterbe utaztam, hogy testileg és szellemileg regenerálódjak, felfrissüljek. Ennek az elvonulásnak a végén erősítette meg Isten a szívemben a szellemi atyasági elhívásomat, amely nem egy gyülekezethez vagy felekezethez kapcsolódik, hanem a Magyar Eklézsia egészéhez, ott ahol erre Isten kapukat nyit. A jövőben a Pestlőrinci Gyülekezetben a szolgálatomat fokozatosan átadom a következő generációnak és az így felszabaduló időmet és energiámat az egyre jobban kiteljesedő atyai szolgálatnak szentelem. Egyrészt segíteni szeretném a fiatalabb generációt atyai szívvel, tapasztalatokkal, látásokkal, másrészt bátorítani és tanítani szeretném azokat, akiknek atyai elhívásuk van az eklézsiában, hogy ismerjék fel azt és szolgáljanak vele Isten dicsőségére.
