Szolgálati beszámoló (2020. március)
Perjesi István beszámolója
Márc. 1. Hogy húz majd az új négyesfogat?
Feleségemmel és Dávid fiammal a jászberényi gyülekezetbe látogattunk. Az alkalom igazi célja az volt, hogy szolgálatra kirendeljem a gyülekezet új felállású vezetőségét. Sisa Attila és Mogyorósi Zoltán a gyülekezet atyai vezetői szolgálatára lettek kirendelve, Galcsik Attila és Farkas Csaba pedig pásztori és presbiteri felavatást nyert.
Jó volt hallani a testvérek bizonyságtételét az elhívásukról és a szolgálatba állásukkal kapcsolatos elköteleződésükről. Dávid fiam olyan prófétai üzeneteket adott át a vezetőknek, amely nagyon bátorította őket, és amelyek a következő napokban, hetekben mindannyiunk örömére be is teljesedtek.
Jó volt megismerkednem a gyülekezetben új tagokkal, akik nemrég érkeztek a közösségbe. Ugyancsak jó élmény volt az istentisztelet után Csaba éttermébe ellátogatnunk a vezetőséggel. Bár az étterem zárva volt, előttünk mégis megnyíltak az ajtók. Csaba, mint volt bokszoló, nagyon népszerű Jászberényben, ezért attól sem fél, hogy anyagilag rosszul jár, ha vasárnaponként nem nyit ki, pedig a legjobb üzletét akkor csinálhatná. Mindezt azért teszi, hogy a vasárnapot az Úrral, illetve a családjával tölthesse, és éttermének dolgozói számára is lehetővé tette, hogy az ő családi életük is ki tudjon bontakozni.
Márc. 6-7. 80 éves tűzgolyó
A Nicky Cruz konferencián a BOK csarnokban napközben 4-500 gyülekezeti vezető vett részt a nekik szervezett alkalmakon, este pedig 2000-en is lehettünk a csarnokban azokon az evangelizációs estéken, ahol Nicky Cruz szolgált. Ő maga már 80 éves, a története pedig 60, de ma is alkalmas arra, hogy megszólítson embereket, akik Jézus nélkül élnek. Megható volt látni a döntésre hívásoknál, ahogyan több százan átadták életüket az Úrnak, és nagy részükön valóban azt láthattam, hogy olyanok, akik életükben először találkoztak Isten szeretetével. Számomra személyesen is bátorító volt, hogy még 80 évesen is lehet tűzzel és Isten erejével hirdetni az evangéliumot.
Nagyon tetszett, ahogy két szolgatársával csodálatos szellemi összhangban szolgált. Az egyik ezek közül David Wilkerson lelkésznek a fia volt, akinek az édesapja vezette az Úrhoz Nicky Cruzt, a másik pedig annak a rendőrtisztnek volt a fia, aki Nicky Cruz-al kapcsolatosan sokszor intézkedni kényszerült. Az előadások is nagyon építőek voltak – ez volt a résztvevő vezetők egyértelmű véleménye is.
Ezen a konferencián szembesültem először azzal a gyakorlattal, hogy mi van, ha nem tudunk kezet fogni, nem tudjuk átölelni egymást a vírus probléma miatt. Nagyon sokat bénáztunk ezzel kapcsolatban, hiszen a reflexeinkben ott volt ebben a vágy és a készség. Ott láttam meg igazán azt, hogy a vírus mögötti szellem munkálja azt, hogy elválaszt bennünket egymástól. Nekem különösen is fontos a kézfogás, az ölelés, a másik vállának megérintése, mint az én egyik legfontosabb szeretetnyelvem, amellyel kifejezem mindenki felé a szeretetemet, illetve akitől csak lehet begyűjtöm érintése által az irántam való szeretetét.
Márc. 14. Több mint 100 embert étkeztet naponta
Zsúfolásig megtelt Kiskunmajsán a gyülekezeti terem Igére vágyó roma és nem roma emberekkel vegyesen. Azon a napon még 100 fő alatt szabad volt istentiszteleteket tartani, és mi még éppen hogy belefértünk ebbe a korlátozásba. Kerepes Tibor a gyülekezet pásztora elmondta azt, hogy eljött az iskolából, ahol szociális munkásként dolgozott, és a romatelep szélén álló közösségi épületben vállalt szociális munkát a roma telepen élő emberek felé. Mivel ő is roma származású, ezért különösen is felelősséget érez a roma emberek felé, és jelenleg is több, mint 100 ember naponkénti étkeztetését intézi. Ebben a munkakörben jó lehetősége van arra, hogy naponta prédikáljon és szolgáljon az ott élő emberek felé.
Márc. 15. Kicsi a bors, de élni akar
Kiskunmajsáról még este átmentem Szegedre Bodó Andrásékhoz és náluk aludtam. Kihasználtuk az időt arra, hogy sok dolgot átbeszéljünk. Másnap délelőtt a Kitárt kapu gyülekezetben szolgáltam. Az igei üzenet mellett hangsúlyt helyeztünk a beszélgetésre, megvizsgálva azt, hogy ki mennyire elkötelezett az Úr és a gyülekezet iránt. Jó volt hallani a testvérek szavait, és jó volt érzékelni azt, hogy ez a kis gyülekezet élni akar, és teljes odaszánással adja magát arra, hogy az Úr felépítse ezt a közösséget. Délután a Szőlőtő gyülekezettel találkoztam, itt is azt éltem át, hogy az a maroknyi nép nem adja fel, lát jövőt maga előtt. Az alkalom végén Tritz Árpáddal és feleségével külön vonultunk. Ez egy különleges esemény volt, mivel a felesége ebbe a felállású gyülekezetbe most első alkalommal jött el. Jó volt hallani a bizonyságtételét és azt, hogy megújította elkötelezettségét az Úr iránt és a kis gyülekezet iránt.
Üzenet Karanténiából
Márc. 16-tól a korunkbeli érintettségünk kapcsán, és a gyermekeink külön kérésére úgy döntöttünk feleségemmel, hogy elutazunk „Karanténiába”. Ez egy különleges hely, ahol csak ketten vagyunk, amit a házasságunk 45 éve alatt eddig ilyen formán nem élhettünk meg. Most ajándékként vesszük, hogy immáron 5. hete itthon vagyunk kettesben, sokat beszélgetve közösen könyveket olvasva, imádkozva, és így olyan időt élhetünk meg, ami eddig még nem adatott nekünk. Eközben természetesen folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a gyermekeinkkel és unokáinkkal, együtt is és külön-külön is. Nagy élmény, amikor mind a 11-en együtt vagyunk az interneten és tarthatunk családi istentiszteletet úrvacsorával egybekötve. A technikának köszönhetően ugyancsak kapcsolatban lehetek Agapés, és nem Agapés pásztorokkal, a budapesti pásztorkör tagjaival, segítséget kérő testvérekkel, fiatalokkal és idősekkel egyaránt. Rátaláltunk azokra is, akikkel hetente közösen játszhatunk az interneten keresztül. Ebben is nagyon jó élményeink vannak, és sok testvérünket ismerhettük meg ezáltal olyan oldalukról, amit eddig még nem ismertünk. Kezdettől fogva eldöntöttem, hogy számomra ez nem a kifosztottságnak, hanem a többletek megragadásának ideje lesz. Ezt nemcsak szellemileg, házasságilag, családilag és pásztorilag élem meg, hanem most jut idő arra is, hogy az itthoni irodámat rendbe tegyem, illetve a ház körül felhalmozódott elmaradásaimat is bepótoljam. Feleségemmel együtt testileg és szellemileg is jól vagyunk, és kívánom, hogy ti is, akik az olvasásban eljutottatok idáig, jó egészségben és Isten áldása alatt legyetek.
Atyai szívvel és szeretettel:
István
Köszönjük a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Miniszterelnökség támogatását, ami lehetővé teszi szerteágazó szolgálataink jelenlegi szinten való működtetését!