Soha többé félelem

Harminc éves korom körül szembe kellett néznem egy tíz éve növekvő, egyre jobban elszigetelő problémával. Hivatalosan ezt fóbiának, cselekedeteiben pedig kényszerbetegségnek nevezik, de nekem nem volt ez más, mint félelem, aggodalom és fájdalom. Féltem, sírtam, összetörve zokogtam. Majd bezárkóztam és hallgattam. Mindent tisztátalannak éreztem, kerültem a tömeget, nem tudtam utazni, bevásárolni.

Tudtam, hogy mindez nem valóságos, csak a képzeletemben él. Nem láttam a koszt, de mégsem tudtam ellentmondani a hangnak, ami azt súgta, hogy „nem vagy elég tiszta, moss kezet, mosd ki a ruhád, takaríts”. A családomtól is megköveteltem mindezt, értelmetlen vitákat okozva ezzel. Felmerülő kérdéseikre teljesen logikátlan válaszokat kaptak, hiszen én magam sem értettem az egészet. Tudtam, ez nem mehet így tovább, és elkezdtem keresni a megoldást. Egy szűk bizalmi kört alakítottam ki, akiknek az együttérzése rövid időre felemelt a földről, de aztán még nagyobbat zuhantam. Majd szakemberhez fordultam, aki azt mondta megtanít együtt élni ezzel a problémával. Ezt teljesen elutasítottam, én gyógyulni akartam, nem beletörődni.

Aztán bekövetkezett az a pillanat, amikor teljesen összetörtem, olyan mély gödörbe estem, ahonnan már alig hallatszott a kiáltásom. Isten azonban mindent hall. Egy régi barátnőmet küldte, aki határozottan kézen fogott és elhozott a gyülekezetbe. Az igehirdetésben a lelkipásztor arról beszélt, hogy lehetnek az életünkben régi sebek, fájdalmak, amelyek mélyen meggyökereztek bennünk, és olyan keserű gyümölcsöket teremnek, mint amilyenek az én félelmeim is. De azt is elmondta, hogy Istennek van megoldása: el kell vágni ezeket a gyökereket, és akkor nem terem több rossz gyümölcs. Megértettem, hogy az ismeretlent, amitől félek, nem tudom megváltoztatni, de meg tudok változni én magam, ha megnyitom Isten előtt az életem és beengedem Őt.

Döntöttem Isten mellett, befogadtam szeretetét. Ezután kezdtem gyógyulni. Minden mélyen elrejtett fájdalmamat és elutasítottságomat átadtam Istennek, mert megértettem, hogy ezek csak letakart, de nem begyógyult lelki sebek. Ezután megszabadultam a félelmeimtől is, és mert rátaláltam Istenben arra a tisztaságra, amely körülölel és megtart, és végre szabadon kirepülhettem abból a kalitkából, amelybe évekig be voltam zárva.
Csoda, hogy ma már én vagyok az, aki oda tudok állni lelki gondozóként azok mellé, akik hasonló problémák szorításában élnek. Beszélek arról, hogy honnan jöttem, milyen utat jártam végig a teljes gyógyulásig, és segítek végigmenni másoknak is ezen az úton. Istennél olyan megoldást és olyan szabadságot találtam, amit más nem tudott adni.

Ma, amikor sok területen, sokféle formában, és nagyon erőteljesen jelenik meg az emberek életében a félelem, különösen fontos, hogy mindenki megismerje Isten szabadító szeretetét, mert az Ő szeretete kiűzi a félelmet.

Dévényi Erika